Belföld

Halálra gázoltak egy gyalogost a járdán Győrött

http://gyor.hir24.hu/bulvar/2013/07/16/a-magyar-fiatalok-negyede-kavefuggo/

A korábbi hírekkel ellentétben nem hárman, hanem öten sérültek meg a Győr belvárosában kedd reggel történt balesetben, amelyben egy gyalogos meghalt – tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Kocsis Tünde alezredes közölte: egy 29 éves horvát állampolgárságú sofőr figyelmen kívül hagyva a stoptáblát, és kocsijával összeütközött egy kisteherautóval a Jókai és az Árpád út kereszteződésében.

A baleset következtében a vétlen jármű a járdára sodródott és két gyalogost elgázolt. Egy 34 éves nő a helyszínen életét vesztette,  egy 46 éves férfi súlyosan megsérült. A mentők a férfin kívül a két gépjármű vezetőjét és egy-egy utasát, tehát az elsődleges információkkal szemben nem három, hanem öt embert vittek a győri kórházba.

Oláh Attila sebészprofesszor, a Petz Aladár Oktató Kórház orvos-igazga elmondta: a gyalogos férfi súlyosan megsérült, kétoldali lábszárcsonttörést szenvedett, már operálják. Az egyik jármű utasa, egy 70 éves asszony szintén súlyosan megsérült. A másik kocsi utasa és a két sofőr sérülése nem súlyos.

(MTI fotó)

A baleset következtében a vétlen jármű a járdára sodródott és két gyalogost elgázolt. A 34 éves nő a helyszínen életét vesztette, a 46 éves férfi súlyos sérüléseket szenvedett. A mentők a két gépjármű vezetőjét és egy-egy utasát a győri kórházba vitték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik