Két olyan kézművesnek nyílik kiállítása a Rác utca 27-ben, akinek még itt nem volt. Azt is mondhatnám, hogy ez az ellentétek tárlata: egy nő és egy férfi. Az egyik olyan anyaggal dolgozik, ami puha és lágy, gyapjú és fonal. A másik kemény, férfias anyaggal, fával dolgozik. Mégis hihetetlenül jól működik a két matéria találkozása- nyitotta meg a Kézművesek Házának új tárlatát, Szenczy Sándorné, a Fehérvári Kézművesek Egyesületének elnöke.
Én mindig csináltam valamit- meséli a kiállítók női szereplője, Rózsavölgyi Ágnes,kárpitszövő. Már gyerekkoromban is. Az én időmben még voltak politechnika órák, felső tagozatban a lányok varrni és főzni is tanultak. Anyukám tudott kötni, horgolni, így nagyon hamar kiderült, hogy ez az én világom. Rengeteget kutattunk, a külföldi magazinok voltak a fő forrásaink, de így is a legtöbb dolgot magunknak kellett kikísérletezni. Később gyerekeimnek ruhát varrtam, ülőgarnitúrákat kárpitoztam át.
Egy idő után új kihívások után kellett néznem. 1998-ban pont egy olyan hirdetésnél nyitottam ki az újságot, melyben olcsó szövőkeretet árultak, ez fordulatot hozott az életembe.Nem volt más hátra, meg kellett tanulni szőni. Tokodon indult egy tábor, ahol a népi-és a kárpitszövést is megmutatták.
A gobelin szó egyébként kézzel szövött képet jelent, elnevezését a kelmefestő francia Gilles Gobelinről kapta 1600 körül. Ez egy nagyon bonyolult szövési technika, amit a szőni tudók közül sem mindenki tud elsajátítani. A hímzéssel készített textileket tévesen nevezik gobelinnek- teszi hozzá Rózsavölgyi Ágnes.
Főművének Alíz és Zita lányát említi. Átólzéig.
Horváth János fafaragó így emlékszik vissza a kezdetekre: A fa és az én barátságom régebbi időre nyúlik vissza. Tízéves voltam, amikor az első mívemet megcsináltam.Tízen voltunk testvérek, jött a tél, apám pedig hozott haza tűzifának valót. Több se kellett, szánkót faragtam.
-Megvan még?
-Áhhh.
Aztán később a barátaimmal, falusi gyerekek lévén, mindig úton voltunk, túráztunk. Valahonnan szereztünk bütykös végű botot, mire hazaértünk valamit mindig faragtam rá. Nem tudtam megállni, hogy a botom ne legyen kész. Ha csak egy órára húzódtunk is ki a levegőre, nem tértem úgy vissza, hogy legalább egy fűzfasípot ne készítettem volna.
– Az még megvan?
-Áhhh.
Utána időtöltésként megcsináltam az akkori családi házunk fából készült makettjét is. Az sincs meg.
Volt egy barátom, aki segített az elindulásnál, kezdetben az ő termékeit utánoztam: nem jöttek még az új gondolatok. Azóta megpróbálok mindent úgy fabrikálni, hogy legyen egyedisége, mondanivalója. Igyekszem bővíteni a termékeim körét, a legnehezebbek talán ezek a kis háromdimenziós vágású nyakláncok. Az óráimnál most arra koncentrálok,hogy a mutatók is fára cserélődjenek.
…és akkor most már jönnek ezek az új gondolatok.
