Belföld

Baj van Bajnai pártjának nevével

Bajnai Gordon (Bajnai Gordon)
Bajnai Gordon (Bajnai Gordon)

Az Együtt 2014 névre korábban már többen lecsaptak. A szövetségből platform lehet.

Nem megfelelő nevet választottak pártjuknak Bajnai Gordonék, a Fővárosi Törvényszék ezért nem vette még nyilvántartásba az Együtt 2014 Választói Szövetség Pártot, illetve ezért is hívta fel őket hiánypótlásra – írja a Magyar Nemzet pénteki számában.

A törvényszék sajtószóvivőjének tájékoztatása szerint az „Együtt 2014″ elemet tartalmazó névvel korábban már több szervezet is nyújtott be nyilvántartási kérelmet a bírósághoz, a „szövetség” névelemet pedig csak olyan egyesület veheti fel, amely a 2011. évi CLXXV. törvény 4. paragrafus 3. bekezdése szerinti különös egyesületi forma, tehát amelynek csak egyesületek, illetve alapítványok a tagjai – olvasható a Magyar Nemzetben.

A lap úgy tudja, a volt miniszterelnök szervezete a szövetség helyett a platform kifejezést használná a jövőben.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik