Belföld

Három kínai akar Magyarországon élni

kinai-lany-utazas(430x286)(1).jpg (kínai lány, utazás)
kinai-lany-utazas(430x286)(1).jpg (kínai lány, utazás)

Eddig három letelepedési államkötvényt igényeltek külföldiek, a vásárlók kínaiak voltak.

December vége óta azok a harmadik, vagyis az unión kívüli országokból érkező állampolgárok, akik legalább 250 ezer euró, vagyis mintegy 73 millió forint értékben államkötvénybe fektetnek be, a korábbinál jóval gyorsabban, a tartózkodási engedély megszerzése után hat hónappal letelepedési engedélyt kaphatnak Magyarországon – emlékeztet a Magyar Nemzet.

A jogszabály ugyanakkor kötelező jelleggel előírja, hogy csak közvetítő vállalkozáson keresztül lehet az ilyen állampapírokat lejegyezni. Eddig hét vállalkozás kapott erre engedélyt. Az Államadósság-kezelő Központ (ÁKK) a Magyar Nemzettel közölte: a központ nem jogosult megismerni azt, hogy az érintett vállalkozás által kibocsátott értékpapírt milyen nemzetiségű magánszemélyek jegyezték le. Más forrásból a lap úgy tudja, hogy kínaiak a vásárlók.

A kabinet 2-3000 külföldi vásárolóra számít a következő két évben – olvasható a lapban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik