Belföld

Lemondhat Balogh, a vak komondor ártatlan

Balogh József mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a házelnöknél a legfőbb ügyész. A politikus korábban azt mondta, lemond róla, ha kérik.

A függetlenné vált volt fideszes képviselő mentelmi jogának felfüggesztését azért indítványozta a legfőbb ügyész, mert a Központi Nyomozó Főügyészség előtt folyamatban lévő nyomozás szerint április 28-án fülöpházi lakóhelyén bántalmazta élettársát, aki súlyos sérüléseket szenvedett.

A főügyészség által beszerzett bizonyítékok alapján a súlyos testi sértés bűntettének korábbi gyanúja megalapozottá vált. Balogh József korábban az FN24-nek azt mondta, nem emlékszik arra, hogy megverte volna élettársát, egy lagziból tértek haza, mindketten ittak, szerinte az is előfordulhatott, hogy élettársa, Terike átesett a vak komondoron, úgy szerezte sérülését.

Fotó: Neményi Márton

A képviselő akkor azt mondta: azonnal lemond mentelmi jogáról, ha kérik.

Később az igazi Balogh József „Az igazi Balogh József” nevű blogon elég zavaros stílusban elárulta, miért nem hagyja besározni az igazi Balogh Józsefet, aki egy „hat gyermekes édesapa, akit gyermekei kilenc unokával ajándékoztak meg. Egy polgármester, aki szülőfalujáért ingyen fáradozik. Egy országgyűlési képviselő, akit már négy ízben tiszteltek meg bizalmukkal választókerületének polgárai. Egy konzervatív politikus, aki méltatlan módon a balliberális média kereszttűzébe került. Egy példakép, akit nem hagyunk besározni. Ő az igazi Balogh József.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik