Belföld

A Néppárt szerint is túllépte hatáskörét az EP

európai parlament (európai parlament brüsszel)
európai parlament (európai parlament brüsszel)

Az Európai Néppárt képviselőcsoportja szerint az Európai Parlament túllépte hatáskörét azzal, hogy szerdán elfogadta a Tavares-jelentést.

Teljesen elfogadhatatlan és minden jogi alapot nélkülöz a magyar Országgyűlésnek címzett több tucat jogalkotási ajánlás és egy olyan monitoring eljárás bevezetése, amely ezen javaslatok végrehajtását kíséri figyelemmel. Az Európai Parlament semmiképpen nem válhat „Nagy Testvérré” – hangsúlyozta Manfred Weber, az Európai Néppárt képviselőcsoportjának alelnöke.

Az uniós szerződések őreként az Európai Bizottság rendelkezik megfelelő hatáskörrel ahhoz, hogy objektív módon értékelje a tagállami törvények és az uniós jog összhangját – tette hozzá. Az EPP közleménye szerint a dokumentum „az európai baloldali pártok kívánságlistája, akik a saját politikai programjukat akarják Magyarországra erőltetni”.

A néppárti képviselőcsoport hozzátette, elutasítja „az európai szocialisták által alkalmazott kettős mércét”. A közlemény szerint „a szocialisták becsukják a szemüket akkor, amikor az általuk kormányzott tagállamok, mint például Románia és Bulgária, egyértelműen megsértik az európai értékeket”.

A Tavares-jelentés fő megállapítása, hogy a Magyarországon 2010 óta bevezetett intézményi változtatások rendszerszintűek, azok iránya és tartalma összeegyeztethetetlen az uniós értékekkel, és ha ezt nem javítják ki kellő időben és megfelelő módon, akkor az az európai alapértékek súlyos megsértésének „egyértelmű kockázatát eredményezi”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik