Belföld

Már Szegeden is házhoz visz a Tesco

Mintegy félszáz munkahelyet teremtett a Tesco Global Áruházak Zrt. azzal, hogy elindította első vidéki online bevásárló szolgáltatását Szegeden.

A Tesco Global Áruházak Zrt. idén márciusban Budapesten tette elérhetővé a webáruház szolgáltatást, mostantól azonban Szegeden és 40 kilométeres vonzáskörzetében is lehetőség van az otthoni bevásárlásra – tájékoztatta a cég e-kereskedelmi vezetője szerdán, szegedi sajtótájékoztatóján az MTI-t.

Őri Gergely elmondta: ezzel több mint 320 ezer embert érnek el a térségben. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a magyar vásárlóknak tetszik az újítás, amelynek különlegessége, hogy nemcsak a szárazárut rendelhetik meg az ügyfelek, hanem a frissárukat is, hiszen speciális körülmények közt tárolják és szállítják azokat házhoz. Emellett mintegy két hete lehetőség van arra is, hogy a vásárlók az áruházakban vegyék át az előre megadott rendelés alapján összeállított csomagokat.

A vásárlások során az látszik, hogy a vevők főként a babatermékeket, a különböző vizeket és az üdítőitalokat rendelik. A Tesco elsőként 15 évvel ezelőtt biztosított lehetőséget az otthoni vásárlásra Angliában. Tavalyi online élelmiszer-forgalmuk 3 milliárd angol font volt a 72 milliárdos éves forgalomból. A cég 2012 januárjában döntött úgy, hogy nemzetközi piacain is elindítja a szolgáltatást, és hálózatuk prágai egységében tettek próbát.

Idén márciusban Budapesten is bevezették a szolgáltatást. A tervek szerint Magyarországon három éven belül 90 százalékos lefedettséggel tudják teljesíteni a vásárlók online megrendeléseit. A Tesco Global Áruházak Zrt. a tavalyi pénzügyi évben Magyarországon 709 milliárdos forgalmat bonyolított le, amely kismértékű növekedésnek számít az előző évhez képest.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik