Nemzetközi civil szervezetek tömege állt ki a Fidesz új alaptörvénye mellett. Ezt a kormány üdvözlendő eredményként kommunikálta hétfőn. Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke azt közölte:
Világszerte 50 országból 66 civil szervezet írta alá eddig azt a nyilatkozatot, amely határozottan kiáll a magyar alaptörvényben megfogalmazott értékek – különösen a család és a férfi-nő házasság intézménye – mellett, és amelyet a napokban juttatott el a kezdeményezést szervező spanyol Profesionales Por la Ética szervezet Orbán Viktor miniszterelnöknek.
Az aláíró szervezetek úgy vélik, a magyar alaptörvény elleni aggasztó támadások ideológiai manipuláción alapulnak, egyben kifejezik meggyőződésüket, hogy Magyarország alkotmánya a demokrácia, a joguralom és az emberi jogok alapvető normáira épül.
A külföldi civilek szerint a magyar alaptörvény tükrözi és tiszteletben tartja az európai alkotmányos gyakorlatot, és sok európai nemzet, valamint politikus számára szolgálhat példaként a mostani súlyos gazdasági és demográfiai válságban. A nyilatkozat végül felszólít a magyar nép szuverenitásának tiszteletben tartására.
A 444.hu aztán közelebbről is megvizsgálta a magyar alkotmányt támogató szervezeteket. Kiderült, hogy Európán kívül is jócskán akadnak olyanok, akik teljes mellszélességgel támogatják a kormányt. A lista Kolumbiától Chilén át Ausztráliáig terjed – ezek szerint az említett országokban is nagy érdeklődés mutatkozik a magyar belpolitika iránt.
A földrajzi sokszínűségen túl jönnek aztán az igazi érdekességek. A támogatók közül több is igen sajátságos elveket vall. Az ausztrál Endeavour Forum (Törekvés Fórum) például a magzati élet és a családvédelem lelkes szószólója. Úgy gondolják, hogy a feminizmus az evolúció zsákutcája, ami az abortuszért és a férfiak hátrányos megkülönböztetéséért küzd. Arra is kitérnek, hogy a feministák szerint csak az azonos neműek házassága jó dolog, míg ha egy nő házasodik egy férfival, az legális prostitúció.
Ugyancsak a családvédelmet tűzi zászlajára az amerikai Family Watch International (Nemzetközi Családőrség) nevű szervezet, amely nem mellesleg tagja a PATH nevű, melegek átneveléséért küzdő szövetségnek. De érdemes megemlítni a francia European Centre for Law and Justice-t, amely a keresztény értékek és emberi jogok élharcosa. Amerikai szárnyukhoz tartozik Pat Robertson, aki a szeptember 11-i terrortámadásokról saját műsorában azt hangoztatta, hogy azt „pogányok, az abortuszhívők, a feministák, a leszbikusok, a melegek és az amerikai civil jogvédők okozták”.
A szervezetek teljes listája itt található.