Belföld

Árvíz: 400 millió felett az adományok

budapest árvíz idején (budapest, árvíz)
budapest árvíz idején (budapest, árvíz)

Szombatig több mint 407 millió forint adomány érkezett az árvízi károk enyhítésére - jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere vasárnap.

A miniszter példamutatónak nevezte, hogy az öt legnagyobb magyarországi segélyszervezet – a Magyar Baptista Szeretetszolgálat, a Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, az Ökumenikus Segélyszervezet és a Magyar Vöröskereszt – összehangolja munkáját a Humanitárius Koordinációs Tanácsban, amelynek elnökévé felkérték.

A segélyszervezetek – Magyarországon eddig példátlan módon – egyetlen telefonszámon, az 1357-es segélyvonalon gyűjtik az adományokat. Szombatig több mint 675 ezer telefonhívás, illetve SMS érkezett, ezekből 162 millió forint folyt be eddig, a számlára pedig 245 millió forintot utaltak, vagyis több mint 407 millió forint felajánlás futott be – számolt be a miniszter, aki bízik abban, hogy ez az összeg tovább nő.

Balog Zoltán szerint az, hogy Magyarországon nem követelt emberéletet az évszázad árvize, az összefogásnak és az összefogás koordinálásának volt köszönhető. Nemcsak a pénz gyűjtését kellett összehangolni, hanem például azt is, hogy honnan érkezzen az ásványvíz, az ennivaló, vagy a hipó, ez pedig még nehezebb – tette hozzá.

A védekezési munkákra több mint 40 ezer önkéntes regisztrált, amire nem volt még példa. A tárcavezető emlékeztetett rá, hogy 2015-től csak az kaphat érettségit, aki vállal önkéntes munkát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik