Belföld

Lázár polipnak tartja Csányit

lázár jános (lázár jános, )
lázár jános (lázár jános, )

Komoly kockázatot jelent egy demokráciában az ilyen volumenű gazdasági túlhatalom – mondta a Miniszterelnökséget vezető államtitkár a 444.hu-nak.

A politikus a lapnak adott interjúban azt mondta, fenntartja azt az állítását, hogy az OTP elnök-vezérigazgatója polip módjára hálózza be az országot. Ugyanakkor Simicska Lajost nem tartja hasonló tényezőnek. „Az egyik kisegér, a másik meg elefánt. A kettő között nem lehet viszonyítási pontot találni” – fogalmazott.

Beszélt arról is, hogy tavalyelőtt, államtitkárként még „bizonyos értelemben” jobban érezte magát, de szerinte ez nem számít. Orbán Viktort kemény főnöknek tartja, akitől azonban bőven lehet tanulni. Nem tartozik viszont a baráti körébe, és nem szokott „smúzolni” vele.

Az államtitkár úgy látja, hogy a csúcsminisztériumi rendszerrel vannak gondok, ezért ha 2014-ben újra kormányra kerülnek, akkor újra kell azt gondolni. A földtörvény kapcsán pedig úgy sejti, óriási vita lesz még Magyarország és az unió között. A 2014-es moratórium lejártával ugyanis azt várják el, hogy EU-s állampolgárságú magánszemélyek is földet vásárolhassanak Magyarországon. „Az új földtörvénynek pedig az a célja, hogy ezt megakadályozzuk” – mondta.

Beszélt arról is, mit tekint a legfontosabb politikai sikernek, és arról is, hogy miért tartja rémisztőnek a miniszterelnöki feladatkört. A válaszok a teljes interjúban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik