Belföld

Már reggel 9-kor 30 fokot mutatott a hőmérőnk!

Az Országos Meteorológiai Szolgálat öt megyére első-, tizennégy megyére és a fővárosra pedig másodfokú figyelmeztetést adott ki keddre a hőség miatt.

A meteorológiai szolgálat veszélyjelzése szerint kedden a napi középhőmérséklet 25 Celsius-fok felett alakulhat, emiatt citromsárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adtak ki Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékre.

Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Tolna, Vas, Veszprém, Zala és Pest megyékben, valamint a főváros területén pedig tartósan 25 fok felett alakulhat a napi középhőmérséklet, ezért ezeken a területeken narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetés szerepel.

Az előrejelzés szerint kedden a legalacsonyabb hőmérséklet 15 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 35 fok között alakul.

Emellett kedden is nagyon erős, a figyelmeztetési értéket meghaladó 7,8-as UV-B sugárzás várható.

A Győr24 hőmérője reggel 9 órakor már 29,8 fokott jelzett.

Az Időkép időjárási portál előrejelzése szerint az elkövetkező két napban éjszakára sem csökken 20 fok alá a hőmérséklet, így a forróság éjszakára ugyan alább hagy, de hűsölni valószínűleg éjszaka sem fogunk.

Szerdán folytatódik az igazi forróság, ekkor több helyen 35 fok fölé emelkedhet a hőmérséklet a délutáni órákra. A tűző napsütést legfeljebb az Északi-középhegység területén és északkeleten zavarhatja meg egy-egy hőzivatar. Északkeleten megélénkülhet az északkeleti szél.

Csütörtökön is kánikulára készülhetünk, a napos időt legfeljebb csak az Északi-középhegységben zavarhatja meg egy-egy hőzivatar. Sokfelé 35°C fölé emelkedik a hőmérséklet – írja az Időkép.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik