Belföld

Erről beszélnek a magyar politikusok

Összeszedtük, mivel álltak elő kedden képviselőink.

Az Együtt 2014 Párbeszéd Magyarországért választási szövetség kormányra kerülése esetén egy, a gyermekszegénységet felszámoló intézményrendszer létrehozását tervezi, és el akarja érni, hogy 2018-ra egyetlen gyermek se éhezzen Magyarországon – jelentette be Szabó Tímea.

Fotó: MTI / Kovács Tamás

A PM társelnöke elmondta, hogy emellett fejleszteni kívánják a gyermekellátás minőségét, átalakítják a családi adókedvezményt és a gyes szabályait. Bővítenék a bölcsődei hozzáférést, fejlesztenék az óvodai oktatás-nevelés minőségét, a óvodáztatási támogatást pedig 25 ezer forintra növelnék, és létrehoznának egy óvoda-, illetve iskolabusz-hálózatot is.

A KDNP a választási csalásra fókuszál. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Harrach Péter frakcióvezető és Pálffy István frakciószóvivő kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében felidézte, hogy Viviane Reding igazságügyi biztos, az Európai Bizottság alelnöke a Magyar Nemzet cikke szerint a napokban, az Angliában zárt ajtók mögött megrendezett Bilderberg-konferencián Magyarországról szólva arról biztosította az egybegyűlteket, hogy „mindent megtesz a jövő évi országos választások eredménye legitimitásának gyengítése érdekében arra hivatkozva, hogy a szavazók a fülkékben sem merték kifejezni akaratukat”.


Fotó: Kummer János

A kisebbik kormánypárt szerint súlyosan antidemokratikus, ha bárki, ha egy európai politikai főtisztviselő beavatkozik egy szuverén tagállam választási kampányába, és manipulálni kívánja azt.

Az MSZP szóvivője szerint „Orbán Viktor tolvaj kormánya meglopja” a dolgozó magyar embereket és a kisvállalkozókat, hiszen a nettó és a reálértéken számított bére szinte mindenkinek csökkent, „kivéve a csókosoknak és a magas jövedelműeknek”.

Így reagált Török Zsolt keddi budapesti sajtótájékoztatóján Hoppál Péter Fidesz-szóvivő szavaira, aki a statisztikai hivatal adatai alapján arról beszélt, hogy folyamatosan nő a fizetések és a nyugdíjak értéke Magyarországon.


Fotó: Kummer János

Az MSZP szóvivője kifejtette: a nettó átlagbér 2010-ben 131 ezer forint volt, ma ennek – csak az inflációt tekintve – 155 ezernek kellene lennie, ehhez képest azonban csak 148 500 forint, vagyis „hétezer forintot Orbán Viktor és tolvaj kormánya, Hoppál Péter segítségével, ellopott az átlagbéren dolgozó magyar emberektől”.

A Jobbik közben sajnálattal értesült arról, hogy a kormány az eddig is kifejezetten magas, 100 százalékban a vállalkozókra és a lakosságra áthárított adókat tovább fogja növelni, és megpróbál úgy tenni, mintha a bankszektort és távközlési szektort adóztatná, de gyakorlatilag a lakosságot teszi ezen intézkedések teherviselőjévé.

Fotó: Neményi Márton

Volner János emlékeztetett: Szász Károly, a PSZÁF elnöke egyre gyakrabban úgy viselkedik, mintha a banki lobbi embere lenne. Mint ismert, Szász legutóbb a Kúriának írt levelében arra figyelmeztette a legfőbb bírói testületet, nehogy a devizahitelesek javára döntsenek, mert ez „beláthatatlan következményekkel járna a bankok üzleti érdekeire nézve”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik