Belföld

Árvíz: már több mint 360 milliót adakoztak

szentendre árvíz (szentendre, mobilgát, árvíz)
szentendre árvíz (szentendre, mobilgát, árvíz)

362 millió 930 ezer forint adomány érkezett a nemzeti összefogás számlaszámára és sms-eken keresztül – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden, a Nemzeti Humanitárius Koordinációs Tanács ülését követően.

A tárcavezető tájékoztatása szerint a 1357-es SMS-számra több mint 607 ezer ember küldött üzenetet, ennek értéke 145 millió 156 ezer forint. A nemzeti összefogás számlaszámára pedig 217 millió 101 ezer forint folyt be.     Az adományokat öt karitatív szervezeten – Katolikus Karitász, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Vöröskereszt és a Baptista Szeretetszolgálat – keresztül használják fel – mondta Balog Zoltán.

Az érintettek eddig 5-5 millió forintot kaptak, s most még 25-25 milliót utólagosan a védekezés költségeire és a helyreállításra. Jelezte: a befolyt adományok teljes összegét az árvízzel összefüggésben használják fel, s ha elfogy a pénz, újabb összegeket szavaznak meg.     A miniszter szólt arról, hogy június 23-án tematikus nap lesz a közmédiában, s ennek kapcsán további adományokra számítanak.

Bakondi György helyreállítási miniszterelnöki megbízott arról beszélt: a beérkező forrásokat csak karitatív adományozásra fordítják. Ez korábban a kitelepítettek ellátását, majd visszaköltöztetését jelentette, jelenleg pedig a fertőtlenítést.     A lakossági károkra vonatkozóan azt javasolta, hogy az érintettek képileg dokumentálva jelentsék be azokat a biztosítóknál is. Megjegyezte: lakhatatlanná vált lakóház nem volt.

A közutak, vasutak állapotának felmérése még tart, és felmérik azt is, milyen károk keletkeztek a mezőgazdasági területeken. A víz 10 ezer hektár mezőgazdasági területet öntött el, és mintegy 360 hektár károsult a védekezési munkálatok miatt.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik