Belföld
bajnai-gordon(960x640)(1).jpg (bajnai gordon, )

Nevet vált Bajnai pártja

Együtt – a Korszakváltók Pártja elnevezésre módosította nevét, szándéka szerint ideiglenesen, Bajnai Gordon pártja.

Korábban a témában:

A Magyar Nemzet előzőleg arról írt: a Fővárosi Törvényszék azért nem vette még nyilvántartásba az Együtt 2014 Választói Szövetség Pártot, mert az nem megfelelő nevet választott, hasonló néven korábban már több szervezet is nyújtott be nyilvántartási kérelmet a bírósághoz.

Bajnai Gordon pártja – amelynek társelnökei Szigetvári Viktor, Juhász Péter és Kónya Péter – ezért a jogi helyzet rendeződéséig Együtt – a Korszakváltók Pártja elnevezésre módosította nevét – közölte a szervezet. Tordai Csaba, az Együtt jogi képviselője az ügyről a hvg.hu-n azt írta: 2012 novemberében – tehát már Bajnai Gordon „zászlóbontása” után – Együtt 2014 Párt néven tíz magánszemély pártot alapított. A szervezet bejegyzése még nem történt meg, azonban a bíróság szerint foglalják az Együtt 2014 nevet.

A bejegyzés alatt álló párt elnöke Tiner György egykori szocialista önkormányzati képviselő, míg alelnöke Bódás Bianka, az MSZDP szóvivője. Tordai Csaba hozzátette: nem feltételezik, hogy rosszindulat vezette volna őket, arról is lehet szó, hogy egy „kormánypárti meghackelés” elől foglalták le a nyilvánosság előtt Bajnai Gordonhoz kötődő nevet.

Bajnai Gordon pénteki sajtótájékoztatóján azt mondta: nem az elnevezésen múlik pártjuk jövője, biztosan lehet majd rájuk szavazni a 2014-es választáson, és ilyen vagy olyan néven, de le fogják váltani Orbán Viktor kormányát.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.