Belföld

Jön a nyári menetrend a MÁV-nál

Vonat(960x640)(1).jpg (vonat, )
Vonat(960x640)(1).jpg (vonat, )

Holnaptól kicsit másként járnak a vonatok, hamarabb el lehet jutni a Balatonra.

A Tárnok-Székesfehérvár szakasz pályafelújításának köszönhetően csökkentek a menetidők. A fővárosból Balatonfüredre a leggyorsabb eljutási lehetőség húsz perccel lerövidült, a déli partra pedig tizenöt perccel csökkent a gyorsvonatok menetideje.

Budapestről 19 közvetlen vonat biztosítja az eljutást a tóhoz. A Budapest-Székesfehérvár-Balatonfüred-Tapolca vasútvonalon jelentősen bővíti kínálatot a MÁV-Start.

A déli partra kétóránként indulnak a főváros felől a gyorsvonatok, emellett naponta több közvetlen sebesvonat is az utazók rendelkezésére áll.

Miskolc és Balatonszentgyörgy, valamint Szeged és Fonyód között expressz közlekedik, valamint egy új vonat javítja majd Győr, illetve az Északnyugat-Dunántúl összeköttetését a Balaton déli partjával, Győr és Siófok között biztosítva a közvetlen vasúti utazást.

Sok szerelvényen kerékpárok is szállíthatók. A nagy befogadóképességű kerékpárszállító kocsival közlekedő vonatokon külön vonatkísérők is lesznek, akik a kerékpárok fel- és lerakásában segítenek.

A balatonfenyvesi kisvasúton egész nyáron egy, a kirándulók igényei szerint beállított erősítő vonat is jár minden nap.

Újra közlekednek vonatok csütörtök, péntek és szombat éjszakánként, egy pár a Déli pályaudvar és Keszthely, egy másik pár pedig a Déli pályaudvar és Fonyód között. Budapestről késő éjszaka, a Balatonról pedig a hajnali órákban indulnak. A szerelvényeken az utasok védelme és a vagyonbiztonság érdekében vasútőrök is utaznak, esetenként pedig rendőri járőrszolgálat is lesz a vonatokon, mint ahogy a nagyobb vasútállomásokon is.

A nyári hónapokban a kerékpárosok és a hajózást kedvelők is kedvezményesen utazhatnak a vonatokon kerékpáros túrajeggyel, illetve a Balaton Mix jeggyel.

A nyári menetrendi információk megtalálhatók a MÁV-Start honlapján, a www.mav-start.hu oldalon, az ELVIRA internetes menetrendi keresőben, illetve az összefoglaló füzetet a Déli pályaudvaron és a nagyobb állomásokon is megkaphatják az utasok. Bővebb tájékoztatás a MÁVDIREKT telefonos ügyfélszolgálat 06-40/494949-es telefonszámán is kérhető.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik