Belföld

Különös égi jelenséget láthattunk hétvégén a Balatonnál

A felhők közül hirtelen Besenyei Péter tűnt fel, aki Szántód és Tihany között tartott bemutatót a meglepett közönségnek. A légi akrobata leírt pár kört, majd füstcsíkot húzva maga után szlalomozni kezdett a tavon lebegő vitorlások árboca és a hajók között.

Az égbe szökkenő motoros kaszkadőr trükkjei és a pesti flasztertől elrugaszkodó parkourosok mutatványai után Magyarország szó szerint szárnyakat kapott. Besenyei Péter szárnyait.

„Jó volt újra a Balaton felett repülni. Aggódtam az időjárás miatt, a távolban villámokat láttam, de szerencsére a vihar elég messze volt tőlem ahhoz, hogy biztonságban végrehajthassam a küldetésemet” – mondta a pilóta, aki életéből már 8500 órát, vagyis közel egy teljes évet töltött a levegőben. Besenyei tizenöt évesen szíjazta be magát először a pilótaülésbe, 16 éves korára már önállóan repült és immáron 42 éve szárnyal.

„Csodálatos felülről a Balaton, most éppen haragos zöld színű volt a víz. Még mindig rá tudok csodálkozni egy szivárványra, vagy más szépségre az égből. Térkép onnan a táj, de ezt nem lehet megunni” – mondta a meglepetés parádé után Besenyei Péter.

A pilóta leírt egy tiszteletkört a kompon utazó, tíz országból hozzánk érkező lányok körül is, akik a hétvégén mindenhol jelen voltak, ahol egy kis energiára volt szükség. Besenyei mindössze pár órát töltött Magyarországon – vagyis inkább felette -, a balatoni kaland után azonnal visszaindult Szlovéniába, ahol jelenleg is edzőtáborozik.

„Három éve repülök a magyar gyártmányú Corvus Racerrel, ami nemcsak szép, de jó is. Mostanra összeszoktunk, megtanultuk egymást, erősek vagyunk így együtt” – jelentette ki a pilóta. Bár Besenyeit elsősorban az extrém mutatványairól ismerjük, azt mondja, ő sohasem kereste ezeket a helyzeteket. Azok találják meg őt.

„Nem szoktam brahiból bevállalni mutatványokat. Nem foglalkoztatott, hogy mikor repülhetek el egy híd alatt, vagy két kínai hegy között. Felkérnek, én pedig mérlegelem, hogy a jelenlegi tapasztalattal és technikával biztonságosan megoldható-e a feladat” – nyilatkozta Besenyei.

Az elmúlt napokban Budapesten extrém sportolók, triálosok, parkourosok és a többszörös stunt-világbajnok motoros, Chris Pfeiffer emelkedtek a levegőbe a legváratlanabb pillanatokban. Tetteiket csodálkozó, elismerő pillantások követték. Besenyei Péter ezt a formabontó akciót zárta azzal, amihez a legjobban ért: szárnyalt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik