Belföld

A kínaiak már a TIK-ben vannak

Kínai egyetemek bemutatkozása Szegeden (Kínai egyetemek bemutatkozása Szegeden)
Kínai egyetemek bemutatkozása Szegeden (Kínai egyetemek bemutatkozása Szegeden)

Városi és egyetemi vezetőkkel találkozott az a kínai delegáció, amelynek vezetői a szegedi és a sanghaji egyetemek közötti együttműködés elmélyítését tűzték ki célul.

Az összesen huszonhárom egyetemet és öt középiskolát képviselő küldöttség előtt Botka László polgármester arról beszélt, reméli tovább tudják mélyíteni a szegedi és sanghaji oktatási intézmények közötti együttműködést. Az MSZP városvezető emlékeztetett, Szeged testvérvárosával már eddig is értek el közös eredményeket.

Ezek közé sorolta, hogy a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kara mellett immár a Zeneművészeti Karon folyó képzéseket is egyre több kínai diák választja. Ezen kívül megállapodást kötöttek arról is Sanghajjal, hogy a Szegedre tervezett lézerközpont, az ELI kialakításánál is hasznosítani fogják a kínaiak e téren szerzett tapasztalatait.

A 23 millió állandó lakosú Sanghaj Kína legnyitottabb városa, ahol 51 ezer külföldi, köztük száz magyar diák tanul – mondta a politikus. Hozzátette: bízik abban, hogy a rendezvény hozzájárul a kutatói és hallgatói csereprogramok fejlesztéséhez.

A Szeged és Sanghaj között néhány éve létrejött oktatási együttműködés eredményeként a Tisza-parti város több általános és középiskolájában tanulhatnak kínaiul a diákok, tavaly ősz óta Konfuciusz Intézet működik az SZTE-n, és immár a kínai hallgatók második csoportja fejezi be európai jogi tanulmányait az egyetemen.

Szabó Gábor, az SZTE rektora közölte, a vezető európai és észak-amerikai egyetemek mindegyike keresi a Kínával kiépítendő oktatási és tudományos kapcsolatok lehetőségét. Sanghaj több egyeteme is Kína és így a világ legjobb felsőoktatási intézményei között van, a városban működő optikai és finommechanikai intézet pedig a lézerkutatás egyik fellegvára.

Hszüe Ming-jang, a sanghaji oktatási, tudományos, kulturális és egészségügyi bizottság elnöke közölte, a város 66 felsőoktatási intézményében mintegy 800 ezren tanulnak. Az egyetemek és főiskolák közül 35 fogad külföldi hallgatókat.

Ezt követően kora délután megnyílt a „2013 Education Fair Sanghai China” című kiállítás a József Attila Tanulmányi és Információs Központban. Az pavilonoknál angolul is jól beszélő kínai diákok és oktatók népszerűsítok a kínai város felsőoktatási intézményeit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik