Belföld

Visszavágyik Lala Vásárhelyre

Igazi "Vásárhelyikum" Lányi Lala a Kozmix együttes frontembere, aki egyre inkább nosztalgiával és vágyakozással gondol szeretett szülővárosára. Kérdéseinkre válaszolva, arról is beszámolt, a megyében a nyáron több helyen is fellépnek.

V24 : – Szia, mi újság veled mostanában, nem jártál egy kicsit régen Vásárhelyen?

Köszönöm kérdésed, valóban ritkán jutok haza mostanában, de épp néhány napja volt szerencsém másfél napot otthon tölteni. Nagyon sok dolog történik velem és egy része az elfoglaltságaimnak olyan önként vállalt kötelezettségből fakad, mint az egyetem vagy a vállalkozásom. Most ballagott el kisfiam az oviból és a gyakorló szülők bizonyára jól tudják, hogy már az általános iskola kiválasztása is vetekszik a serdülők pályaválasztásával. Hajtom a zenészek érdekvédelmében létrehozott egyesületünk ügyeit és azért megpróbálok néha pihenni is.

V24 : – Ha szülővárosodba jössz, mit csinálsz, hova látogatsz el ?

Általában konkrét céllal jutok csak haza és dolgom végeztével leginkább a családdal töltöm az időt. Nagyon hiányoznak a régi barátok, ezért legutóbbi látogatásom alkalmával sikerült legalább részben rájuk is figyelmet fordítani. Nálam szinte szertartás minden hazaút végén, hogy elgurulok a régi családi ház felé és egy picit nosztalgiázok. A Rádió7-hez viszont baráti és szakmai szálak is kötnek, ezért ha tehetem, benézek oda is. Égető Gyula barátom, édesapám halálát követően, önzetlenül támogatott emberileg és szakmailag is. Az ilyen dolgok nem múlnak el csak úgy. Ahogy telik az idő, azt veszem észre hogy minden hazai kötődés csak erősebbé válik. Ha nem kötne az egzisztenciám Budapesthez, bizonyára haza is költöznék.

V24 : – Legközelebb,  nagyobb “nyilvánossággal” mikor jössz Hódmezőre?

Sosem titkosak a hazautak (haha)… Nagyobb nyilvánosság Hódmezőn? Ez a kérdés régóta válaszra vár Vásárhelyen, ami egy picit el is szomorít. Őszinte örömet okozna, ha tarthatnánk egy komolyabb vásárhelyi koncertet, mert az elmúlt években, kizárólag csak rövid, jótékonysági rendezvényeken való fellépések jöttek össze a városban, melyek általában vagy zártabb bulik, vagy öltönyös rendezványek voltak. Bízom benne hogy egy igazi koncert is összejön egyszer, mert évekkel ezelőtt tettem erre ígéretet a vásárhelyi közönségnek, csak a megfelelő alkalom maradt el. Egy koncert azért mégis más, mint egy pár dalos fellépés. Egyelőre mégis azt kell mondanom, hogy nincs konkrét információm nagyobb vásárhlyi megmozdulásunkkal kapcsolatban.

V24 : – Mi a helyzet a Kozmix háza táján? Azt tudjuk, sokat koncerteztek, Szegedre is jöttök, árulj el még többet a nyári fellépésekről!

Elfoglaltságomat jól jellemzi hogy a januárban elkészült új Kozmix dal videoklipje is ott pihen egyelőre a vágóasztalon. Valóban sokat hívnak koncertezni, fellépni, ráadásul a fesztiválok és egyetemi bulikból sincs hiány, ami azért nagyszerű, mert ez azt jelenti, hogy az új generáció számára is van mondanivalónk. A vizsgaidőszakot követően lesz két hónapunk arra hogy az új zenei anyagot összefésüljük, mert nagyon szeretnénk ha ősszel megjelenhetne a rég várt nagylemezünk is. Szegeden mi is részt veszünk a Dejavu Fesztiválon, bár sajnos ott sem koncert hosszúságú műsort adunk a sok fellépő miatt. Ez persze nem kisebbíti az izgalmunkat hogy újra találkozhatunk a szegedi- és talán a vállalkozó kedvű vásárhelyi közönséggel is. Azt megígérem hogy forró lesz a hangulat. Nagyon várom a Körös-toroki Napok rendezvényét is, ahol már visszatérő vendégek vagyunk. Lesz az idén is EFOTT koncertünk Zánkán és megannyi fellépés, köztük Erdély, Felvidék, Budapest, Győr, Szombathely, London és még sokáig sorolhatnám.

V24 : – Új dalok, tervek vannak-e kilátásban, vagy most másra koncentrálsz?

Tervekből nincs hiány, de most arra törekszem hogy sikerüljün egyensúlyt teremtenem a munka és pihenés között. Van azonban egy gyermekkori álmom, melynek megvalósulása realitássá vált. Ha sikerül, mindenképp tudni fogtok róla, most azonban a hátralevő vizsgáimra koncentrálok, mert a jogi egyetem elég olvasnivalót biztosít a nap 48 órájában… :)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik