Belföld

Veszélyhelyzet: Ezt teheti a kormány

arviz(7)(960x640)(1).jpg (árvíz, )
arviz(7)(960x640)(1).jpg (árvíz, )

A törvény szerint veszélyhelyzetben elrendelhető ideiglenes polgári védelmi szolgálat is.

Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye egészét, valamint Pest megye és a főváros egyes területeit érinti az Orbán Viktor miniszterelnök által kedd déltől elrendelt veszélyhelyzet a vonatkozó kormányrendelet értelmében.

A katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló törvény pontosan meghatározza, mi a veszélyhelyzet, amelyben a kormány rendkívüli intézkedéseket vezethet be a szükséges mértékben és területen, illetve ezek végrehajtására felhatalmazást adhat. Halasztást nem tűrő esetben a kormány rendeletei a közszolgálati műsorszórók útján is kihirdethetők és a nap meghatározott időpontjától hatályba léptethetők.

Ha a veszélyhelyzet több megyét érint, vagy ha a katasztrófa elhárításához ez szükséges, a védekezésért felelős miniszter – a veszélyhelyzet fennállásáig – miniszteri biztost nevezhet ki. Az ő feladata az érintett területen a védekezési feladatok összehangolása. A miniszteri biztos a megyei, fővárosi védelmi bizottság elnökét utasíthatja.

Veszélyhelyzetben a polgármester és a jegyző hatáskörébe tartozó államigazgatási feladatot rendelet is megállapíthat. Rendelettel előírható, hogy a termelési, ellátási és szolgáltatási kötelezettségek biztosításáért a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter a gazdasági tevékenységet folytató szolgáltatásra kötelezettek részére szerződéskötési kötelezettséget írhat elő. A kötelezettség hatálya alá tartozó termékek, szolgáltatások körét rendelet határozza meg.

A veszélyhelyzet súlyosbodásának közvetlen veszélyénél, annak megelőzése céljából gazdálkodó szervezet működése rendeletben állami felügyelet alá vonható. Az állam nevében az államháztartásért felelős miniszter, kormánybiztos, vagy egy általa meghatározott személy dönt a gazdálkodó szervezet legfőbb döntéshozó szerve hatáskörébe tartozó ügyekben.


Még nincs vész
Fotó: MTI / Földi Imre

A kormány rendelete alapján a közúti, vasúti, vízi és légi járművek forgalma korlátozható, megtiltható. Korlátozni lehet a lakosság utcán vagy más nyilvános helyen való tartózkodását, elrendelhető, hogy közterületi rendezvény, nyilvános gyűlés megtartását a rendőrség megtiltsa. Elrendelhető, hogy az ország meghatározott területét a lakosság elhagyja és máshova költözzön. A lakosság elszállításáról a polgármester a hivatásos katasztrófavédelmi szerv közreműködésével gondoskodik.

Ugyancsak elrendelhető az ország meghatározott területére történő belépés, az ott-tartózkodás korlátozása. Veszélyhelyzetben elrendelhető az ideiglenes polgári védelmi szolgálat. A polgári védelmi kötelezettséggel kapcsolatos ügyekben első fokon a polgármester jár el.

Az ideiglenes polgári védelmi szolgálat azonnali teljesítésének elrendelésére a kormány, a felelős miniszter, a megyei védelmi bizottság elnöke, a főpolgármester, valamint a polgármester jogosult. A polgári védelmi szervezetbe beosztott munkavállalót az ideiglenes polgári védelmi szolgálat idejére a munkavégzés alól fel kell menteni. Neki erre az időre távolléti díj jár. A távolléti díj és az ellátás igazolt költségei az elrendelőt terhelik, aki azt a munkáltató részére téríti meg.

Ők mentesülnek

Mentesül a polgári védelmi kötelezettség alól a 18 éven aluli és az öregségi nyugdíjkorhatárt elért ember; a terhes nő, terhességének megállapításától kezdve; a gyermekét saját háztartásában nevelő anya, a gyermek 6 éves koráig; a gyermekét saját háztartásában egyedül nevelő szülő, a gyermek 14 éves koráig; az a szülő, aki 3 vagy ennél több 14 éven aluli gyermekét gondozza. Mentesül az is, aki a vele közös háztartásban élő, állandó ápolásra vagy gondozásra szoruló egyenes ági rokonát vagy házastársát egyedül látja el, valamint aki munkaképességét legalább 67 százalékban elvesztette vagy aki egészségi állapota folytán a kötelezettség teljesítésére alkalmatlan.

A polgári védelmi kötelezettségét munkaköre ellátásával, közmegbízatása gyakorlásával teljesítik az országgyűlési és az európai parlamenti képviselők, az állami vezetők, a vezetői megbízású, valamint feladatkörük szerint katasztrófavédelmi feladatot ellátó kormánytisztviselők, köztisztviselők és közalkalmazottak. Ugyanez vonatkozik a jegyzőkre, bírókra, ügyészekre, közjegyzőkre és a bírósági végrehajtókra.

A honvédség tényleges és tartalékos állományú, a rendvédelmi szervek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal hivatásos állományú tagjai, illetve e szervek alkalmazottai, az egészségügyi államigazgatási szerv kormánytisztviselői, a kórházi, a járóbeteg- és alapellátást végző orvosok és szakképzett szakdolgozók, a mentőszolgálat dolgozói, betegszállító szervezet dolgozói,a készenléti szolgálatot ellátó önkéntes és létesítményi tűzoltók, az önkéntes tűzoltó egyesület szaktevékenységet végző tagjai, a közfeladatot ellátó ágazati védekezési szervezet tagjai, valamint a közüzemi feladatot ellátó létesítmények üzemeltető személyzete is munkáján keresztül mentesül az ideiglenes polgári védelmi kötelezettség alól.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik