Belföld

Veszélyhelyzetet rendelt el Orbán Viktor

árvíz (árvíz)
árvíz (árvíz)

Kedd déltől veszélyhelyzetet hirdetett ki Orbán Viktor a Duna áradása miatt az érintett térségekre. A kormányfő azt kérte a folyó mentén élőktől, szükség esetén készüljenek fel az esetleges evakuálásra, amely akár egész településeket is érinthet.

A jelenlegi adatok alapján a Duna Budapesten várhatóan vasárnap tetőzik, 875 centiméterrel. Az eddigi legmagasabb vízszint a fővárosban 860 centiméter volt, 2006-ban.

20.44 Még nem tetőzött a Duna Ausztriában

A vártnál lassabban vonult le az árhullám a Duna ausztriai szakaszán kedden, a kritikus területeken délután sem érte el a legmagasabb értéket a vízállás.

Délután öt órakor 10,7 méter volt a folyó vízállása Kienstocknál, a Wachau vidéken. A tetőzést az éjszakai órákra várják ezen a mérőállomáson, 10,9 méternél. A korábbi adatok szerint még délutánra várták a legmagasabb értéket. A vízállás itt várhatóan eléri, de nem haladja meg az “évszázad árvizeként” emlegetett 2002-es áradáskor mért értéket.

20.32 Ötezer embernek van szükségszállás Győrben

Szükség esetén ötezer ágy áll rendelkezésre Győrben, ha az árvízi helyzet miatt embereket kellene elhelyezni – mondta Sallai Péter ezredes. A megyei katasztrófavédelmi igazgató Győrújfalu több száz lakója előtt, hangsúlyozottan magánemberként, azt mondta: mindenkinek azt javasolja, hogy a férfiak vegyenek részt a védekezésben, a nők, a gyerekek, az idősek, a betegek pedig a települést elhagyva várják ki az ár elmúltát.

20.14 Már Baranyában is védekeznek

Baranyában is megkezdődtek a dunai árvíz védelmi munkálatok: a megyének a folyó által leginkább veszélyeztetettebb részén, Dunaszekcsőnél már töltik a homokzsákokat.

A Duna tetőzése Mohácsnál az előrejelzések szerint 950 centiméteren lesz, Dunaszekcsőnél pedig elérheti a 965 centimétert. Utóbbinál mindenképpen védekezni kell, mert a kompkikötőnél a partél 900 centiméter magas. Három évvel ezelőtt Dunaszekcsőnél 938 centiméteres vízmagasságot mértek, a védekezésben akkor öt napon át napi 120-140 ember vett részt, 50 ezer homokzsákot és több száz köbméter földet használtak fel.

20.01 Hatalmas károk Nyugat-Ausztriában

Hivatalos becslések még nincsenek a károkról, de a visszatérő háztulajdonosok, szállodások és gazdálkodók már jól látják, hogy milyen nagy pusztítást végzett az árvíz Ausztria nyugati részén, ahol megkezdődhetett a takarítás kedden. Salzburgban, Tirolban és Vorarlbergben már a károk helyreállításán dolgoztak teljes erővel és próbálták menteni a menthetőt.

Az osztrák kormány “azonnali és bürokráciamentes” segítséget ígért a károsultaknak a költségvetés terhére. Erre a folyamatban lévő takarékossági programtól függetlenül “van mozgástér” a költségvetésben – mondták. “Mindegy, mekkora összeg lesz, meglesznek a szükséges pénzeszközök” – jelentette ki Werner Faymann kancellár

Az áradó Mosoni-Duna Győrben
Fotó: MTI / Krizsán Csaba

19.42 Kitelepítések Magyarországon

Kisbajcson, Véneken, Esztergomban és Sződligeten kellett evakuálni embereket a Duna áradása miatt. Elképzelhető, hogy óbudaiak is költözésre kényszerülnek. Bővebben itt.

18.56 Pest megyében harminc településen lehetnek gondok

Szerdától várhatóan rendkívüli árvízvédelmi készültség lesz érvényben egész Pest megyében. A Duna Pest megyei szakaszán a legmagasabb vízállás meghaladhatja a 2002-ben mért értékeket, Nagymarosnál ez 707 centiméter volt. Jelenleg Kismaroson, Leányfalun, Pócsmegyeren, Szigetmonostoron, Sződligeten, Tahitótfaluban és Verőcén elsőfokú árvízvédelmi készültség mellett védekeznek, míg a szentendrei járáshoz tartozó Kisoroszi polgármestere délután másodfokúra emelte a készültséget – olvasható a megyei katasztrófavédelem honlapján.

Az MTI a helyszínen szerzett információk alapján úgy tudja, hogy a Tahitótfaluból Kisorosziba vezető utat szerda dél körül már ellepheti a víz, estére a vízszint akár egy méterrel magasabb is lehet út szintjéhez képest. Mivel a szentendrei sziget csücskében fekvő település így szárazföldön megközelíthetetlenné válik, az élelmet Visegrádról, komppal szállítják majd a helyieknek. Ők nagy számban töltik a zsákokat a község külterületén, hogy a lakóházakban ne essen kár.

18.50 Tömeges kitelepítés az Elbánál

Súlyos árvízre számítanak az Elba és mellékfolyói kelet-németországi szakasza mentén, a Szász-Anhalt tartományi Bitterfeldből tízezer embert telepítettek ki kedden elővigyázatosságból. A várost a mellette fekvő tavak veszélyeztetik, mert egy gátszakadás miatt folyamatosan ömlik beléjük a Mulde folyó vize – indokolták a tömeges kitelepítést az illetékesek. A tartományba a Bundeswehr 3 ezer katonáját vezényelték, hogy segítsék az árvízi védekezésben dolgozó több ezer ember munkáját.

Magdeburgnál, a szász-anhalti fővárosnál 7,2 méteren tetőzhet az Elba, amelynek vízállása június elején általában 2 méter körül mozog.

18.42 Tanítási szünet Esztergomban

Esztergomban másodfokú készenlét és veszélyhelyzet van érvényben. A Prímás-szigetről negyvenhét embert telepítenek ki szerda reggelig, akiket egy középiskolai kollégiumban szállásolnak el – számolt be a Hír24 tudósítója.

Tétényi Éva polgármester, mint a Védelmi Bizottság vezetője a zavartalan közlekedés biztosítása érdekében a magas vízállás miatti útlezárások idejére ingyenessé tette a parkolást Esztergom teljes területén. A Duna Esztergomnál valószínűleg vasárnap reggel, nyolc méter magasan tetőzik. Kedd este hat órakor 571 cm volt.

Kedd este százötven katona érkezik a gátakra, hogy segítse a védekezők munkáját, de szerda reggel nyolctól a város több pontján is várják az önkéntes segítőket. A helyzetre való tekintettel a folyó árterében lévő iskolákban rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el.

18.12 Már három számon lehet segíteni

Megindult a 1356-os, a 1353-as és a 1359-es segélyvonal is.

18.06 Árvízi őrjárat – kisfilm a kormányfő látogatásáról a Rómain

Földrajzóra a Tarlóstól a Duna partján, parkolási segítség Pintértől, zsúfolt programja volt Orbán Viktornak ma is. A videó végén még azt is megtudjuk, hogy kell -e aggódnunk paksi atomerőmű miatt (erről mi is írtunk épp a videó alatt)

13.06 Itt az előrejelzés

12.42 Víz alatt a Szigetköz


Fotó: Facebook

12.26 Orbán VIktor és Tarlós István a vizet nézik


Fotó: Facebook/Orbán Viktor

12.23 Rendkívüli helyzet Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megyékben

A belügyminiszter június 3-án 11 órától rendkívüli árvízvédelmi készültséget rendelt el a Győr-Moson-Sopron megye és Komárom-Esztergom megye területén lévő állami védvonalakra és a dunai árvíz által közvetlenül érintett településekre. 1200 fő vesz részt a védekezésben.

10:00 órakor az alábbi vízállásokat mérték:

 

Vízmércék

 

Aktuális vízállások

 

Tetőzés

 

Tetőzés időpontja

Eddigi

legnagyobb vízszint

Időpontja

Nagybajcs

660 cm

890 + – 20

2013. 06. 08.

875

2002

Komárom

599 cm

820 + – 25

2013. 06. 08-09.

801

2002

Esztergom

552 cm

785 + – 25

2013. 06. 09.

771

2002

Nagymaros

480 cm

730 + – 30

2013. 06. 09.

714

2006

Budapest

621 cm

875 + – 30

2013. 06. 09-10.

860

2006

 

12.17 BRÉKING! Az évi több száz milliárdból működő közmédia felkészült!

Legalábbis ezt ígérik a közleményükben:

Az M1, a Duna és a Duna World Híradóiban, a Kossuth Rádió és a Petőfi Rádió, valamint a közmédia más rádiócsatornái híradásaiban, elkülönített blokkban folyamatosan tájékoztatja a nézőit, hallgatóit a Duna áradása miatt kialakult árvízi vészhelyzetről. A műsorok alatt feliratban is olvashatók a legfrissebb információk. A közmédia szükség esetén adásait is megszakítja.

Reméljük, nem úgy készültek fel, mint a márciusi hókáosz idején…

12.01 Kilencszáz katona az Észak-Dunántúlon

Mintegy kilencszáz katonát vetnek be keddtől az árvízi védekezés során – közölte az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság. A Belügyminisztérium a térségben az esztergomi, a KomáromAlmásfüzítő, a VénekDunaremete, a DunaremeteRajka, a VénekDunaszentpál és a Mosoni-Duna–Rábca árvízvédelmi szakaszon léptetett életbe rendkívüli készültséget.

11.54 Lezárják a rakpartokat

Ezt írja a BKK:

2013. június 4-én, kedden 20 órakor lezárjuk a budai alsó rakpartot, szerdán 0 órakor pedig teljes hosszában lezárjuk a pesti alsó rakpartot is.

11.42 Bajban az őzgidák!

Ehrenberger Mihály terepmunkás menekít ki egy őzgidát a Mosoni-Duna árteréből Győrújfalu határában – írja az MTI az alábbi képekhez:

Az állatokat egyébként tényleg veszélyezteti az ár. Aki szeretne segíteni, csatlakozzon például ehhez a csoporthoz.

11.38 Önkéntes segítőket várnak a Máltai Szeretetszolgálatnál

Az árvízi védekezésben önkéntesnek lehet jelentkezni a Magyar Máltai Szeretetszolgálathoz, a jelentkezéseket az arviz@maltai.hu e-mail címen fogadja a karitatív szervezet. A Máltai Szeretetszolgálat elsősorban a gátakon dolgozó egységek ellátásáról gondoskodik, önkéntesei forró teát, kávét, szendvicseket, élelmiszert visznek a helyszínre, de szükség szerint gondoskodnak esőkabátról, takarókról, gyógyszerekről is.

11.32 A Baptista Szeretetszolgálat önkénteseket keres a főváros árvízvédelmére

Azt írják:

A munka a holnapi (2013. 06. 05.) nap folyamán esedékes. Ellátást biztosítunk. Jelentkezés után a pontos helyszínt és időpontot megadjuk. A lapátolásból, zsákok pakolásából álló kemény fizikai munkára férfiakat és nőket egyaránt várunk. Megfelelő ruházat (gumicsizma, meleg, strapabíró ruházat) kötelező. E-mail: onkentes@baptistasegely.hu, Telefonszám: 06203247351

11.29 Kikapcsolhatják az áramot is a Római-parton

Az Óbuda-Békásmegyer Facebook-oldalán a következő információk olvashatók:

Június 05-étől várható áramszolgáltatói kikapcsolások a Duna vízállása miatt.
715 cm-es vízállásnál kikapcsolásra kerül
– Összes fogyasztó a Kossuth Lajos üdülőparton a Rozgonyi Piroska utcától a Sinkovits utcáig
– Összes fogyasztó a Római parton a Nánási köztől a Rozgonyi Piroska utcáig (csak Duna part),
– Összes fogyasztó a Mátyás király út és a Római part, valamint a Kossuth Lajos üdülőpart között,
A kikapcsolásokra 2013.06.05-én és 06-án kerül sor.

785 cm-es vízállásnál kikapcsolásra kerül:
– Összes Fogyasztó a Sinkovits utcától a Pünkösdfürdői strandig,
– Összes fogyasztó a Nánási út Duna felöli oldalán. Lakóparkok is!!!
– SOTE sporttelep, MVM üdülő
– Árpád fejedelem útja Rozmaring vendéglő, Görzenál
A kikapcsolásokra 2013.06.06-án és 07-én kerül sor.

832 cm-es vízállásnál kikapcsolásra kerül:
– Összes fogyasztó a Hajógyári szigeten,
– FCSM Nánási úti telep.
A kikapcsolásokra 2013.06.07-én kerül sor.

A visszakapcsolások feltétele a Duna vízszintjének apadása a kikapcsolási szinthatár alá, valamint a villamos berendezések felülvizsgálatának függvénye.
Az ár elvonulása után a biztonságos villamos energiaszolgáltatás visszaállítása érdekében kivitelezői nyilatkozatot kell a felhasználónak bemutatni, ha a mérőhely, vagy a méretlen vezetékrendszer víz alatt volt. Kivitelezői nyilatkozatot az ELMŰ-nél regisztrált villanyszerelők állíthatnak ki.

11.13 Magatartási szabályok árvíz idején- jótanácsok a Facebookról

A rendelkezésre álló idő és a vízszint várható magasságának függvényében a következő lépéseket ajánlatos megtenni:

– Készítsen elő zseblámpát, elemes rádiót, mobiltelefont, illetve ezekhez tartalék elemeket és akkumulátorokat.

– Szerezzen be megfelelő védőruházatot: gumicsizmát, vízhatlan ruhákat, kesztyűt.

– Az udvarról vigyen be a lakásba minden olyan dolgot, amit a víz elsodorhat, vagy amiben kárt tehet.

– Értéktárgyait, háztartási eszközeit vigye fel a padlásra, illetve az emeletre, vagy szállítsa el.

– Ha van rá lehetősége, segítsen a szomszédainak, ismerőseinek, vagy jelentkezzen a hatóságoknál önkéntesnek.

A megáradt folyóvíz kiszámíthatatlan, ne menjen bele! Ha elöntött területen, úttesten gyalogosan kell áthaladni, legalább ketten induljanak el, hogy segítséget tudjanak nyújtani egymásnak. Előtte győződjünk meg a víz mélységéről, és vegyünk fel megfelelően védő lábbelit. A leszakadt villanyvezeték életveszélyes!

A többi tanácsot itt tudják elolvasni.

10.46 Közösségi térképen az árvízhelyzet

Nézhető, szerkeszthető.


Árvíz 2013. – Segít(s)ünk! nagyobb térképen való megjelenítése

10:20 Rendkívüli helyzet Esztergomban

Kedd délelőtt a Katasztrófavédelem visszamenőleg hétfő este kilenc órától rendkívüli helyzetet rendelt el Esztergom környékén.


Fotó: Hír24

A védelemmel megbízott Tétényi Éva polgármester délelőtt összehívta a a város Operatív Törzsét és kiosztotta a védelmi feladatokat. A Duna várhatóan nyolc méternél tetőzik a városnál, ami azt jelenti, hogy a Prímás-sziget – ahol a közkedvelt Szalma csárda is található – biztos víz alá kerül, ezért az érintett területen a nap folyamán kikapcsolják az áramot és elzárják a vizet.

10:15 Információs oldal a Facebookon

A Facebookon külön oldal jött létre Árvíz 2013 néven hétfőn. Itt az árvízi védekezéssel kapcsolatos információkat és segítségkéréseket is meg lehet megosztani. A like-olok és csatlakozók száma már meghaladta kétezret.

10:05 Lezárták az árvízi kapukat a Római-parton

A Fővárosi Csatornázási Művek szakemberei lezárták az úgynevezett védvonali áttörések, azaz az árvízi kapukat az óbudai Királyok útján.


Galériánkért kattintson
Fotó: MTI

10:00 Veszélyhelyzetet rendelt el a miniszterelnök

Orbán Viktor a kormányzati koordinációs bizottság ülése után elmondta: az árvízi védekezéshez szükséges költségvetési forrásokat megnyitották, és mozgósítani tudnak körülbelül 8 ezer katonát, ugyancsak 8 ezer katasztrófavédelmi dolgozót, 1400 vízügyi szakembert és 3600 rendőrt.

Az Ausztriától kapott adatok alapján történelmi vízállás várható a Dunán, és elhúzódó védekezésre kell berendezkedni. Óriási víztömeg érkezik, amely szerdán lép be az ország területére, ezért a legnehezebb időszak a hétvégén várható – közölte a miniszterelnök, hangsúlyozva ugyanakkor: “reális esély van arra, hogy megtartsuk a vizet a medrében”.

Orbán Viktor azt kérte az állampolgároktól, hogy működjenek együtt a hatóságokkal, mert “a víztömeg olyan óriási, hogy valóságos kockázatot jelent az emberéletre nézve”.

“Ha van együttműködés, mindenkit meg fogunk védeni” – mondta, majd azt is kérte az emberektől, hogy szükség esetén készüljenek fel az esetleges evakuálásra, amely akár egész településeket is érinthet.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

9:30 Hatvanezer homokzsákkal védik Sződligetet

Juhász Béla polgármester elmondta: a község honlapján megjelent felhívásra egyre többen érkeznek a polgármesteri hivatalhoz, ahol már megkezdték a 2006-ban megmaradt csaknem 30 ezer zsák töltését, de további, legalább 20 ezer zsákra lesz még szükség.

A polgármester szerint szerda délben lezárják a 2-es főutat, ahol árvizek idején rendre átbukik a Duna, veszélyeztetve a települést. Ide építik fel 400 méter hosszan a 80-120 centiméter magas alkalmi gátat – mondta Juhász Béla.

Sződligetnél a jelenlegi vízállás hamarosan három méterrel emelkedhet, a Duna vízszintje a hét közepe táján elérheti a 2002-ben mért 860 centimétert a község mentén.

9:00 És most valami más: mókusmajom született a prágai állatkertben

“Ez kedvező hír. A mókusmajom rendben van és a Plavácek (Úszó) nevet kapta. A jelenlegi árvíz idején ez az első újszülött állatkertünkben, ami bizonyítja, hogy a gondok ellenére az élet megy tovább. Sajnos az állatkert alsó részének evakuálásakor néhány állat elpusztult” – nyilatkozta az állatkert igazgatója.

A prágai állatkert alsó részét vasárnap délután kellett evakuálni, többek között oroszlánokat, tigriseket, fókákat, párducokat kellett biztonságosabb helyre szállítani. A majmok jelenleg a ketrecükhöz épített úgynevezett árvízellenes bástyában tanyáznak, s etetésükhöz csónakon járnak gondozóik.


Forrás: Wikipedia

8:50 Feszült a helyzet Ausztriában

Továbbra is feszült a helyzet a Duna mentén Alsó- és Felső-Ausztriában, ahol több települést fenyeget elöntéssel az ár. A mentésben résztvevők feszülten figyelik, hogy a mobil védőgátak és a védőfalak megtartják-e a víztömeget, és abban bíznak, hogy a vízszint néhány centiméterrel a 2002-es szint alatt marad. Ha a gát átszakad, újabb településekre törhet be a víz. Kritikus a helyzet a Wachau vidéken Kremsnél, Greinnél és Weissenkirchennél. Bizakodásra ad okot, hogy a Duna ausztriai vízállása a korábban vártnál lassabban emelkedett hétfő este óta. Éjfél óta nem emelkedett az Inn folyó vízállása sem. Ausztria nyugati részében – Tirolban, Vorarlbergben és Salzburgban – már nagyrészt levonult a folyókon az árhullám, és sok helyen megkezdhették a takarítást.

Szászországban és Szász-Anhalt tartományban viszont egyre magasabbra emelkedik az áradó folyók vízállása, az ország keleti részén fekvő tartományokban az évszázad árvizeként emlegetett 2002-es nagy árvízhez hasonló katasztrófától tartanak.

8:48 Szlovákiában csütörtökre várják a tetőzést

Erőteljesen emelkedett a Duna és a Morva vízszintje kedd reggelre a folyók szlovákiai szakaszán, Pozsonynál már harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A vízszint tetőzése a szakemberek szerint szerdáról csütörtökre várható.

Jelenleg a Dunán Pozsonynál, valamint a Morván Dévényújfalunál is harmadfokú árvízvédelmi készültség van érvényben. A Szlovák Hidrometeorológiai Intézet adatai szerint kedd reggelre a Duna vízszintje Pozsonynál elérte a 846 centimétert, a Morva pedig Dévényújfalunál a 709 centiméter magas. A következő két napban mindkét folyón további áradásra kell számítani. A tetőzés a meteorológusok szerint csütörtökre virradó éjjel várható, és megdőlhet a vízszint 2002-es eddigi rekordja.

8:45 Jó hír! Passaunál már apad a Duna

Túl van az utóbbi ötszáz év legsúlyosabb árvizének legnehezebb szakaszán Passau, az árvízi védekezést irányító válságstáb kedd reggeli adatai szerint a Duna vízszintje majdnem fél méterrel csökkent az éjjel.

A bajor városnál, ahol három folyó, a Duna, az Inn és az Ilz találkozik, a Duna 12,80 méter körül tetőzött az éjjel. Hajnalban már 12,40 méter volt a vízállás, és visszahúzódott az Inn is, a város így túl van a nehezén. Tetőzött az ár Bajorország más térségeiben is, és Türingia tartományban is javult az árvízhelyzet.

Szászországban és Szász-Anhalt tartományban viszont egyre magasabbra emelkedik az áradó folyók vízállása, az ország keleti részén fekvő tartományokban az évszázad árvizeként emlegetett 2002-es nagy árvízhez hasonló katasztrófától tartanak.

8:40 Kőzúzalékkal erősítik a vasúti pályát

A Duna áradása miatt 15 tehervagonnyi kőzúzalékkal erősítik meg a vasúti pályát a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon Almásfüzitő és Komárom között. A vonalon továbbra is 20-30 perces késésre kell számítani.

8:30 Összeült a kormányzati koordinációs bizottság

A rendkívüli árvízveszély miatt kedd reggel 8 órakor Budapesten összeült a Kormányzati Koordinációs Tárcaközi Bizottság, és megkezdte működését a Nemzeti Veszélyhelyzet-kezelő Központ, amelyben valamennyi érintett minisztérium és szervezet képviselteti magát. A kormányzat várhatóan délelőtt dönt majd arról, hogy veszélyhelyzetet hirdet a Duna által fenyegetett térségekre, illetve településekre.

Petróczi Tímea, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője azt mondta: Komárom-Esztergom megye több településén zajlik a gátrendszer megerősítése és magasítása. Győr-Moson-Sopron megyében az Öreg-Duna és a Mosoni-Duna áradása jelenthet veszélyt. A fővárosban a Margitszigeten és a Római-parton védekeznek, de Pest megyében is számos kritikus helyre szállítottak homokzsákokat. Érdre 40 ezer, Vácra 20 ezer, Dunakeszire és Kisorosziba 5-5 ezer, Tahiba és Leányfaluba 3-3 ezret. Eddig összesen 52 ezer homokzsákot raktak le országszerte a kritikus pontokon. Eddig 610-en vettek részt a védekezési munkálatokban, köztük a katasztrófavédelem, a vízügy, valamint önkormányzatok, önkéntes tűzoltóságok és civilek.

8:00 Majdnem 500 kilométeren védekeznek

A Szigetközben péntekre várják a tetőzést a nagybajcsi vízmérce 890 centiméteres vízállásánál. Ott korábban a legmagasabb vízszint a 2002-ben mért 875 centiméter volt. Ugyancsak pénteken tetőzik a víz Komáromnál, ahol 820 centiméteres vízállásra számítanak. Esztergomnál és Nagymarosnál szombaton várható a legnagyobb vízállás, előbbinél 785 centiméteren, utóbbinál 730 centiméteren várják a tetőzést, ezek ugyancsak rekordszintek.

Jelenleg összesen 490 kilométernyi töltés mentén folyik a védekezés, I. fokú 305 kilométeren, II. fokú 41,5 kilométeren, rendkívüli védekezés pedig 143,4 kilométeren. A védekezésben 530-an vesznek részt, 143 technikai eszközzel.

Munkások dolgoznak a Mosoni-Duna gátjának megerősítésén – Fotó: MTI

7:50 Négyszáz katona a gátakon

A Magyar Honvédségnél már hétfőn elrendelték a készenlétet. Elsőként az aktív katonai szolgálatban állókat vetik be, szerdától viszont az önkéntes védelmi és az önkéntes műveleti tartalékosokat is bevonják – közölte Benkő Tibor vezérezredes a M1 Ma reggel című műsorában. A Magyar Honvédségnél állandó készenléti szolgálat is van, amely például a katasztrófavédelmi feladatok ellátására kijelölt erőt jelenti. Ez – a szükséges eszközök mellett – mintegy 1500 embert jelent.

7:30 El kell hagyni a Margitszigetet!

Kedden 18 órától az árvízi védekezésre való felkészülés miatt a Margitszigetet teljes hosszában lezárják a közúti forgalom elől, és a parkolót is kiürítik; 26-os buszok 18 órától nem közlekednek.

Ugyancsak kedden, de már délelőtt 9 órától lezárják a Római-parton a Királyok útját a Nánási út és a Pünkösdfürdő utca között. Emiatt a 34-es busz a 134-es busz útvonalára terelve közlekedik, kifelé a Római fürdő és a Madzsar József utca megállók, befelé pedig a Pünkösdfürdő utca és a Szentendrei út megállók között. Békásmegyer, Újmegyeri tér felé a Dósa utca, a Nánási út, a Szent János utca, a Szamos utca, a Mátyás király út, a Sinkovits Imre utca, a Pünkösdfürdő, a Boglár utca, a Medgyessy Ferenc utca és a Madzsar József utca megállók kimaradnak. Az Árpád híd felé a Pünkösdfürdő utca, a Medgyessy Ferenc utca, a Boglár utca, a Pünkösdfürdő, a Sinkovits Imre utca, a Mátyás király út, a Szamos utca, a Pozsonyi utca, a Nimród utca és a Dósa utca megállók szintén kimaradnak.

7:00 Késnek a vonatok

A Duna áradása miatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon Almásfüzitő és Komárom között kedden reggel 8 órától lezárják a folyóhoz közelebbi vágányt, míg a másik vágányon a vonatok lassabban, váltakozó irányban közlekednek. A Budapest-Hegyeshalom vonalon utazóknak előreláthatólag 20-30 perces átlagos késéssel kell számolniuk minden vonatnál.

Mivel az árvíz vis maiornak számít, az ezeken a vonatokon utazóknak átalány-kártérítést a vasúttársaság nem fizet. Amennyiben az utas a késések miatt előzetesen lemond az utazásáról, menetjegyét, pót- és helyjegyét kezelési költség levonása nélkül visszatéríti a vasút.

Kövess minket a Twitteren is!

Sőt, már a Tumblren is megtalálsz minket!

Olvasói sztorik