Belföld

A nyár még várat magára

A várható jelentős mennyiségű csapadék miatt csütörtökre több megyére már másodfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat.

Az OMSZ veszélyjelzése szerint Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Pest megyére, valamint Budapestre a 24 óra alatt, valamint a rövid idő alatt lehulló jelentős mennyiségű csapadék miatt is narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki. E szerint ezeken a területeken 24 óra alatt több mint 30 milliméter, de helyenként egy-egy intenzív zápor, zivatar során rövid idő alatt akár 50 milliméternél is több eső eshet.

Rövid idő alatt, illetve csütörtökön egész nap ugyancsak sok eső várható Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Tolna és Veszprém megyében, ezekre a területekre elsőfokú figyelmeztetéseket adott ki a meteorológiai szolgálat.

Szerdán dél, délnyugat felől lassanként egyre több felhő érkezik, és estétől egyre többfelé várható eső, zápor, helyenként felhőszakadással kísért zivatar. A déli szél a Kisalföldön megerősödik. A hőmérséklet késő este 14, 19 fok között alakul-olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzésében.

Késő estétől dél felől elszórtan, csütörtökön a Dunától keletre helyenként kialakulhat zivatar, lokálisan felhőszakadás kíséretében. Heves zivatar nem valószínű. Szerda estététől csütörtök éjfélig az ország túlnyomó részén tartós, jelentős mennyiségű esőre van kilátás. Területi átlagot tekintve általában 10-25 mm, de az északi és a keleti megyékben 30-45 mm csapadék várható.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik