Belföld

Veszélyben a háziorvosi rendszer

Haziorvos(210x140)(2).jpg (háziorvos)
Haziorvos(210x140)(2).jpg (háziorvos)

Sok körzet most is betöltetlen, és még több állás ürülhet meg az idős orvosok nyugdíjba vonulásával – írja a Népszabadság.

A lap szerint súlyos veszély fenyegeti a háziorvosi rendszert, a túlzott anyagi kockázat miatt könnyen előfordulhat, hogy nem lesznek majd olyan szakemberek, akik kiöregedő kollégáik helyére állnának.

A cikk emlékeztet arra, hogy az ombudsman egy panasz kapcsán már tavaly jelezte, hogy szabályozatlan a háziorvosi praxisukat pénzért vásárló, és azt a későbbiekben akár önhibájukon kívül elveszítő orvosok kártalanítása. Szabó Máté már akkor a praxisjog szabályozásának korrekciójára kérte a kormány illetékes minisztereit.

Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke a lapnak azt mondta, évek óta szorgalmazzák a praxisjoggal kapcsolatos törvény “megigazítását”, hiszen minden olyan esetben, amikor az orvos például halálozás, nyugdíjazás, betegség miatt már nem látja el a betegeket, és hat hónap alatt nem tudja értékesíteni a praxisjogát, elveszíti. A kamara elnöke szerint az lenne a helyes megoldás, ha az új orvosnak mindenképpen és időkorlát nélkül meg kellene vennie az előző tulajdonostól a praxisjogot.

Jelenleg több mint 160 üres, tartósan betöltetlen háziorvosi praxis van, és öt éven belül újabb 1500 szabadulhat fel, mert jelenlegi tulajdonosaik elérik az öregségi nyugdíjkorhatárt – írja a lap.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik