Belföld

Egy beszéd, ami megváltoztatta az országot

Imre, Kati, Feri. Az őszödi beszéd hétéves évfordulóján jött ki az újabb homályos "bizonyíték" a kiszivárogtatókról.

Mint írtuk, a Heti Válasz felkutatott egy “koronatanút”, Szabó Bálintot, aki azt állítja, hogy az MSZP felső vezetéséből egy Feri, egy Kati és egy Imre keresztnevű politikus adta oda Rózsa-Floresnek a beszédről készült CD-t. Őt már nem lehet erről megkérdezni, hiszen azóta Bolíviában agyonlőtték. Szekeres Imre, Szili Katalin és Baja Ferenc viszont tagadja, hogy egyáltalán ismerték volna a délszláv háborúban is feltűnt férfit.

Gyurcsány Ferenc a Facebookon reagált a cikkre, ahol megjegyezte, hogy az árulást bizonyítani kellene. Továbbá felsorolt néhány kérdést: “A Heti Válasz cikke talán közelebb vitt bennünket az igazsághoz. Vagy mégse? Nem tudom” – teszi hozzá a volt miniszterelnök a korábbiakhoz Facebook-bejegyzésében. “Persze van még számos kérdés. Van-e a szemtanú vallomásán kívül egyéb bizonyíték? Van-e valami nem ismert célja a mostani közlésnek? Kinek az érdeke húzódik meg a háttérben? Kinek segít és kinek nem a lapok keverése és kiterítése?”

Az MSZP szerint Orbán Viktor és a pártját kiszolgáló sajtó naponta próbálja újabb és újabb álsztorikat kreálva elfedni az elmúlt húsz év legnagyobb, szervezett korrupciós botrányát, a hangfelvétellel bizonyított trafikmutyibotránytól hangos. Mások lejáratása, a karaktergyilkosság, politikusok “amortizálása” és besározása a Fidesz politikájának szerves része. Felszólítjuk a Heti Választ és a nyilatkozót, azonnal álljon elő súlyos vádjait egyértelműen alátámasztó bizonyítékokkal! Amennyiben ezt nem teszik meg, valótlan állításaikért nem csupán a lelkiismeretük, de a törvény előtt is felelniük kell majd.

Helyenként trágár

Május 26-án lesz hétéves Gyurcsány Ferenc őszödi beszéde. A választási győzelmet ünneplő szocialista frakcióülésen elhangzottak alapjaiban változtatták meg Magyarország belpolitikai viszonyait.

Az újrázó miniszterelnök a kormánypárt előtt álló reformokat akarta felvezetni a szocialista képviselőknek – Gyurcsány későbbi elmondása szerint – tele „költői túlzásokkal” és „szenvedéllyel”.

A szöveg helyenként trágár, helyenként egy aktív kormányfőtől szokatlanul őszinte volt, elismerte, hogy végighazudták az előző választási kampányt. „Nincsen sok választás. Azért nincsen, mert elkúrtuk. Nem kicsit, nagyon. Európában ilyen böszmeséget még ország nem csinált, mint amit mi csináltunk. Meg lehet magyarázni. Nyilvánvalóan végighazudtuk az utolsó másfél-két évet. Teljesen világos volt, hogy amit mondunk, az nem igaz. Annyival vagyunk túl az ország lehetőségein, hogy mi azt nem tudtuk korábban elképzelni, hogy ezt a Magyar Szocialista Párt és a liberálisok közös kormányzása valaha is megteszi.” A teljes beszédet itt olvashatja el!

Ha szöveg nem kerül nyilvánosságra, vélhetően a jelenlegi kormánynak sem lenne kétharmados többsége, azonban 2006. szeptemberében olyan hírek kezdtek terjedni, hogy a Fidesz birtokába jutott egy hangfelvétel Gyurcsányról, melyet egy nagygyűlésen ismertet majd az akkori ellenzék legnagyobb pártja.

Zavargások kezdődtek

Erre azonban nem került sor, mert szeptember 17-én délután a Magyar Rádiónak, az Origónak és az RTL Klubnak egy-egy CD-t kézbesítettek ismeretlenek: az mp3 file-on Gyurcsány beszéde hallatszott.

A felvétel kiszivárgása után országos tüntetéssorozat kezdődött, melynek során a tüntetők megostromolták a tévészékházat, majd napokig csatatérré változtatták Budapest belvárosát. A rendőrség pedig olykor aránytalanul durván tett rendet, melynek csúcspontja a 2006. október 23-i Fidesz-rendezvény szétverése volt.

A magyar politikai jobboldalon nem volt politikus, aki ne szólította fel lemondásra Gyurcsányt, ahogy Sólyom László köztársasági elnök is elítélően nyilatkozott a szocialista miniszterelnökről.

A felvétel kiszivárgását korábban – Szilvásy György titokminiszter utasítására – a titkosszolgálatnál (akkori nevén Nemzetbiztonsági Hivatal) is vizsgálták, de arra jutottak, hogy nem történt külső lehallgatás.

Legutóbb két éve került terítékre a kiszivárogtatás, akkor az azóta is MSZP-s Szanyi Tibor azzal vádolta Gyurcsányt, hogy maga az exkormányfő hozta nyilvánosságra a felvételt. Gyurcsány ezt visszautasította, majd idén áprilisban arról szóltak a hírek, hogy Gyurcsány már majdnem tudja, ki szivárogtatott, és ezt az információt nem fél használni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik