Belföld

Sorompókat szerel a vasúti átjárókba a GYSEV

24.hu
24.hu

2013. 05. 22. 15:52

Egymilliárd forintos, a közlekedés biztonságosabbá tételét szolgáló programba kezd a napokban a GYSEV – jelentették be a szerdai soproni projektindító rendezvényen a vasúttársaság vezetői.

A teljes egészében uniós és hazai pályázati forrásból finanszírozott projekt keretében mintegy kéttucatnyi átkelőnél jobban látható és kevesebb áramot fogyasztó LED-es eszközökre cserélik le a sorompók fényjelzését adó izzókat, és nyolc helyen a meglevő fénysorompókat a fél úttestet elzáró csapórudakkal egészítik ki.

Emellett három kiemelten fontos helyen  – a 86-os főúton Répcelaknál, a szombathelyi elkerülő út két pontján – bekamerázzák az átjárókat. Járműdiagnosztikai berendezéseket is telepítenek a vasútvonalak mentén, amelyek  feladata az lesz, hogy a távolból is ellenőrizhető legyen a szerelvények tömege, a tengelyek terhelése, a rakomány esetleges megcsúszása, vagy az úgynevezett hőnfutás. Ez akkor következik be, amikor a szoruló fékek, vagy valamilyen deformáció miatt a forgó alkatrészek felhevülnek, és balesetveszélyessé válnak. Ilyenkor akár távvezérléssel meg is állíthatják  a szerelvényt – közölték.

A jövő év közepén záruló projekt támogatási szerződését még 2012-ben írta alá a GYSEV Zrt. A kivitelezés munkálatait április közepén kezdte meg a nyílt közbeszerzési eljáráson nyertes Dunántúli Kft. A járműdiagnosztikai berendezések telepítésére a közbeszerzési eljárás még folyamatban van.

A GYSEV Zrt. európai összehasonlításban is biztonságos vasúttársaságnak számít, hiszen az átjáróinak 82 százaléka technikailag biztosított. Ennek ellenére fontosnak tartja a vasúti átjárók és a vasúti közlekedés biztonságát – emelte ki a rendezvényen Kövesdi Szilárd a GYSEV vezérigazgatója.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.