Belföld

Kövér sokszor ideges

kövér lászló (kövér lászló, )
kövér lászló (kövér lászló, )

Ezt maga az Országgyűlés elnöke mondta, amikor a „Nyíló világ" középiskolai tehetséggondozó program nyertes diákjait fogadta csütörtökön a Parlamentben.

Kövér László röviden ismertette az Országgyűlés működését, saját feladatait, majd kérdésekre válaszolva elmondta, milyen a jó politikus, hogyan tudja megőrizni nyugalmát ülésvezetés közben, van-e valami, amit másképpen csinálna, ha újrakezdhetné. A házelnök elárulta, hogy szerinte az a jó politikus, aki nem felejti el, honnan jött, nem akar minden választónak megfelelni, van bátorsága, erkölcsi alapvetése és alázatos. Kövér, ha újrakezdhetné pályáját, újra helyi képviselő lenne, csak jobb, hiszen 1990 után 1994-ben már nem sikerült megnyernie Pápán az egyéni körzetét.

Kövér nehezen őrzi meg nyugalmát ülésvezetés közben, bár úgy ül le a pulpitusra, hogy most nem tesz szóvá semmit, de ez a legritkább esetben sikerül. Elismerte, ilyenkor nincs mindig igaza, de mint mondta: a televíziós közvetítések alapján nyugalmasabbnak tűnik egy-egy plenáris ülés, mert nem hallatszanak a képviselői bekiabálások.

A „cigánybűnözésről” azt mondta, nem szíveli ezt a szóhasználatot, mert ez a szó egy egész társadalmi csoportot bélyegez meg, holott egy összetett problémáról van szó. A házelnök a női kvóta bevezetését sértőnek tartaná a nőkre nézve, szerinte ez azt jelentené, mintha a nők alkalmatlanabbak vagy tehetségtelenebbek lennének, mint a férfiak. Ezzel szemben szerinte azért van kevesebb nő a parlamentben, mert a politika még mindig „egy férfias sport”, a nők pedig nem érzik jól magukat „verekedő férfiak” között.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik