A hatodik szerb-magyar közúti átkelővel 22 kilométerre csökken a határátkelőhelyek átlagos távolsága, ez azonban jelentősen elmarad a nyugat-európai szinttől, ahol két-három kilométerenként léphető át a határ. E versenyképességi hátrány leküzdése érdekében a magyar kormány elindította a határkeresztező közutak fejlesztési programját, 120 milliárd forintból a következő években száz új kapcsolatot hoznak létre.
Becsei Zsolt, a Nemzetgazdasági Minisztérium Külkapcsolatokért felelős államtitkára a Szeged24-nek elmondta, hogy még 2006-ban, európai uniós képviselőként kezdett lobbizni az ásotthalmi átkelőért. Sokáig azért csúszott a beruházás, mert bizonytalan volt Szerbia viszonya az Európai Unióhoz, és amikor már egyértelművé vált, hogy akár a közeljövőben megkezdődhetnek a csatlakozási tárgyalások, már nem tűnt ésszerűnek egy komplett ellenőrzési mechanizmussal felszerelt átkelő megépítése.
Most mégis nagy sikerként értékelik a felek a forgalom elindítását. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára avatóbeszédében hangsúlyozta: az új határátkelőhely a térségben élő több százezer magyar és szerb ember, valamint több száz vagy ezer vállalkozás számára teremti meg a könnyebb jövő és a dinamikus fejlődés lehetőségét.
Az átkelő megnyitásával jelentősen nő a térség és az itt működő vállalatok versenyképessége, munkahelyek jönnek létre, és előrelépés várható az idegenforgalom területén is.
A tervek szerint 2014-ben a szerb-magyar határszakaszon is két új átkelő nyílik. Felújítják és átadják a forgalomnak a régi röszkei átkelőt, Bácsszentgyörgy, valamint Rastina között pedig új nyílik – jelentette be Szijjártó Péter.
Goran Knezevic szerb agrárminiszter elmondta, Magyarország Szerbia fontos gazdasági partnere, a kétoldalú gazdasági kapcsolatok a jószomszédi kapcsolatokon, a földrajzi közelségen és a fejlődő infrastrukturális összeköttetéseken alapulnak.
Az új átkelő megnyitása hozzájárul Szerbia és Magyarország, valamint az európai uniós tagállamok kapcsolatainak erősítéséhez.
Nógrádi Zoltán a térség országgyűlési képviselője, Mórahalom polgármestere hangsúlyozta, hogy a két ország közötti tisztázatlan ügyek megoldását segíti majd az új átkelő, és természetesen a turisztika is sokat profitálhat a távolságok lerövidítésével. A mórahalmi Erzsébet Fürdő például már eddig is a szerbiai vendégek egyik fő célpontja, de most ennél is nagyobb forgalomra számíthatnak a strand üzemeltetői.
A személyforgalom számára megnyitott határátkelőhelyet reggel 7 és este 7 óra között a szerbiai és magyar állampolgárokon túl az Európai Unió állampolgárai, az Európai Gazdasági Térség tagállamai és Svájc állampolgárai használhatják, továbbá azon harmadik országbeli hozzátartozóik, akik a rokoni kapcsolatot igazolni tudják.