Belföld

Csak látszólag segítenek a trafikosokon

Trafik(1)(960x640).jpg (trafik)
Trafik(1)(960x640).jpg (trafik)

Rendkívül szűk a kör, aki mégis megtarthatja trafikját.

Új pályázatot írt ki az állam kedden a Nemzeti Dohánykereskedelmi Zrt. honlapján azoknak a trafikosoknak, akik már régóta dolgoznak a szakmában, de a mostani koncessziós eljárásban mégsem nyertek.

Ha ön érintett, itt keresse a pályázatot!

A kiírás szerint annak lehet esélye, aki az előző pályázat minden hivatalos feltételének megfelelt, de nem nyert, viszont legalább húsz éve üzemelteti trafikját.

Emellett elvárás az is, hogy máshonnan jövedelme nem származhat, az éves árbevétel legfeljebb 100 millió forintos lehet, aminek az elmúlt öt évben legalább 80 százaléka dohányárusításból ered – írja a Világgazdaság.

Mindez nagyjából tíz embert, ha érint – összegzett a lapnak Szabóné Szabados Katalin, a trafikpályázatok veszteseit összefogó érdekképviselet vezetője. Szerinte a 20 év mellett az is nagyon megritkítja a kiírásnak megfelelőket, hogy forgalom legalább négyötöde dohányból kell, hogy származzon. „Olyan feltételt akarnak szabni, amelyet nem lehet betartani” – fogalmazott.

Ha ön vesztes pályázó és nem érti, hogy miért, ide kattintson, sok mindenre fény derül!

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik