Belföld

Pótjegy: indulásra kész a MÁV

Duplájára nő azoknak a járatoknak a száma, amelyre pótjegyet kell váltanunk.

A MÁV felkészült a gyors- és sebesvonati pótjegy bevezetésével együtt járó, szerdán esedékes átállásra – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.

Völner Pál elmondta: a kiemelt kategóriájú vonatokon már eddig is léteztek pót- és helyjegyek, például az inter- és eurocity, valamint railjet járatokon; most ezek köre bővül. Az eddigi 200 járat, amelyre pótjegy váltása volt kötelező, további 200 járattal bővül május 15-től – tette hozzá.

A pótdíj mértéke 100 kilométerig 150 forint. Ezen a távolságon felül a pótdíj sávosan emelkedik, és 500 kilométernél éri el 735 forintos maximumot – közölte az államtitkár.

Megjegyezte: az ügyről egyeztetések folytak a napokban a Fidesz-frakció és a szaktárca között. A frakció kifogása a pótdíj-rendszer bevezetésével kapcsolatban az volt, hogy ha differenciált árképzésről beszél a MÁV, akkor az alacsony színvonalú szolgáltatás esetében is érvényesíteni kell a különbséget. A plusz pénzt egy jármű-felújítási programra szedi be a nemzeti vasúttársaság, vagyis az összegből az ezeken a járatokon közlekedő kocsikat újítja fel, mintegy 300-at.

Jöhetnek az olcsóbb jegyek a lassabb járatokra

Elfogadva a Fidesz-frakció érvelését, a MÁV június 1-jéig kidolgozza a 15 legalacsonyabb komfortfokozatú vonalon – ami mintegy 100-120 járatot érint – a 15 százalékos árcsökkentésre vonatkozó feltételeket – tette hozzá.

A bérletesekre nem vonatkozik a pótjegy-váltási kötelezettség – mondta Völner Pál. Emlékeztetett, hogy vannak olyan kedvezményezett csoportok – mint például a 3-6 év közötti gyerekek, vagy a 65 év feletti nyugdíjasok –, akik ingyenesen, jegy nélkül utazhatnak. Nekik a pótjegyre vonatkozóan a továbbiakban egy nagyon kedvezményes árú – 1500 forintos – havi bérlet megvásárlására lesz lehetőségük.

Hozzátette: a vasúti járatoknak több mint 80 százaléka továbbra sem lesz pótjegyköteles Magyarországon, így maga a közlekedési struktúra és a kedvezményrendszer szerkezete lényegében nem sérült.

Három éve nem emeltek árat

2002–2010 között Magyarországon a vasúti jegyárak 140 százalékkal emelkedtek. Az utóbbi három évben ezen a területen nem volt áremelés. A most bevezetett pótdíjból származó többletbevételt pedig célzottan az utasok érdekében használja fel a MÁV.

Újságírói kérdésre válaszolva közölte: július végéig azok, akik nem tudják megváltani a pótjegyet az állomásokon, a kalauzoknál is megvehetik a vonatokon a pótjegyet szankció nélkül. Megerősítette: a vasúttársaság a többletbevételt kizárólag a szolgáltatási színvonal emelésére fordíthatja.

Egymilliárdos felújítási tervek

A MÁV-START Zrt. az idén és jövőre mintegy egymilliárd forintból újít fel közel 300, a távolsági és elővárosi forgalomban közlekedő vasúti kocsit. A személyszállító vasúttársaság a tervek szerint az idén nyárig forgalomba állítja a háromszázadik ingyenes wifi-elérést biztosító kocsiját is. Évente a pótdíjakból – beleszámítva az árcsökkentést is – várhatóan mintegy 600-700 millió forint többletbevétele származik a MÁV-nak – tette hozzá az MTI kérdésére.
Az NFM közlése szerint az utazók adminisztratív terheinek további mérséklése érdekében a tárca elrendelte, hogy a vasúttársaság minden otthoni jegynyomtatással vásárolt menetjegy árából 3 százalékos üzletpolitikai kedvezményt biztosítson, legkésőbb 2013. július 1-jétől.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik