Belföld

Furcsa e-mail Fekete György miatt

Fekete-Gyorgy(2)(960x640)(1).jpg (Fekete György)
Fekete-Gyorgy(2)(960x640)(1).jpg (Fekete György)

A Népszabadság információi szerint minél nagyobb közönséget szeretettek volna szervezni a Magyar Művészeti Akadémia elnökének.

A Debreceni Művelődési Központból érkező levél Fekete György kiállításának megnyitója előtt azt kérte: a címzettek „csaljanak el” egy-két osztályt, hogy nagy tömeg legyen – írta a Népszabadság.

A lap csütörtöki számában teljes terjedelmében közölt levél szerzője azzal próbálta meggyőzni a címzetteket, hogy szervezzenek minél nagyobb közönséget a Magyar Művészeti Akadémia elnökének Aranykor című, életmű-kiállítására, hogy “közös érdekünk (jövendő pályázataink szempontjából is), hogy az elnök úr jó emlékekkel távozzon Debrecenből”.

Jantyik Zsolt, a központ igazgatója a lapnak azt mondta: ilyen e-mail hivatalosan nem mehetett ki az intézményből, de miután nincs tudomása erről a levélről, bővebben nem kíván nyilatkozni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik