Belföld

Sárkányhajózott a győri alpolgármester

Somogyi Tivadar 50 szépkorúval próbálta ki az evezés élményét.

Rendhagyó majálist tartott május 2-án a győri Egyesített Egészségügyi és Szociális Intézmény. A nyugdíjasok elsőként óvodások segítségével májusfákat állítottak a Kálóczy téri idősek otthona udvarán, majd a Bridge Egyetemi Hallgatói Klub teraszán játékos vetélkedőn bizonyíthatták, hogy még mindig éles az elméjük.

A sport sem maradhatott ki a tartalmas nap programjai közül, a résztvevők 16 fős csoportokban, sárkányhajóval tettek egy kisebb kört a Mosoni – Dunán. Hajóba pattant Győr alpolgármestere és Panker Mihály, a szervező intézmény igazgatója is. „Egy mini projekt keretében valósulhatott meg a mostani programunk. A projekt egyébként szorosan kapcsolódik az intézmény év elején meghirdetett sorozatához, amelyben már többek között elindult a tánc- és spinning oktatás, de például a gyógynövény gyűjtő túrák is nagy érdeklődésnek örvendenek. Az idősek szeretik ezeket a programokat” – hangsúlyozta az igazgató.

Az életében először sárkányhajózó alpolgármester a Győr24 – nek azt mondta, büszke a győri idősellátásra, de az önkormányzatnak az is kiemelt feladata, hogy a mostanihoz hasonló, színes programokat szervezzen az aktív idősek számára. „A szépkorúaknak a legfontosabb az, hogy kitöltsük valamivel a napjaikat, hogy ne legyenek magányosnak, és érezzék, hogy szükség van rájuk. Ezek, a most már minden évben megrendezendő események ezt segítik elő” – emelte ki dr. Somogyi Tivadar, aki szívesen evezett a nyugdíjasokkal.

fotók: Zombai-Kovács Ákos

Ajánlott videó

Olvasói sztorik