Belföld

A kommunisták is többet költöttek Gyurcsányéknál

Mivel állami támogatást nem kap, mindössze 33 millió forintból gazdálkodott tavaly a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció.

Tagdíjakból 20 millió forint, adományokból 13 millió folyt be a DK-hoz a Hivatalos Értesítőben megjelent beszámoló szerint. A tagdíjbevétel a többi ellenzéki párttal összehasonlítva jelentősnek mondható, mivel a Jobbik alig ötmillióhoz jutott ebből a forrásból, míg a jóval nagyobb szervezettel rendelkező MSZP 33 millió forinthoz.

A DK nem kapott támogatást külföldről, és a hazai adományozók között sem volt, aki félmillió forintnál többel támogatta volna a pártot.

Kevés bevételét 542 ezer forint kivételével elköltötte a Demokratikus Koalíció: politikai tevékenységére 20, működési költségekre 11 millió forint, eszközbeszerzésre pedig 378 ezer forint jutott.

A DK-nál még a Thürmer Gyula vezette Magyar Kommunista Munkáspárt is több pénzből gazdálkodott tavaly: a szintén most közzétett beszámoló alapján 37 millió forintból.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik