Csongrád megye nagyjából 12 ezer arra jogosult gazdájának mintegy a fele juttatta már el a területalapú támogatási kérelmét a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz. A beadási határidőig hátra lévő két hét elegendő lehet az igénylés leadására. Mivel a kérelmeket 2009 óta kizárólag elektronikus felületen keresztül lehet benyújtani és egyszerre összesen 25 jogcímen igényelhető támogatás, fontos, hogy minden jogosult tájékozott legyen a kitöltésről és a szükséges dokumentumokról. Tavaly 350 ezer hektár terület művelése után 20 milliárd forint támogatás érkezett Csongrád megyébe.
A hétvégi Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon a leggyakrabban előforduló kérdések alapján Futó Tamás igazgató elmondta: fontos tudni, hogy a beadáshoz szükséges regisztrációs szám és jelszó a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalnál igényelhető. Minden hasznosított mezőgazdasági parcellát be kell jelenteni az egységes kérelemben, akkor is, ha támogatást nem igényel rá az érintett. Érdemes a gazdáknak a falugazdászhoz magukkal vinni a terület földhasználati lapját, főleg új kérelem beadásakor. Futó Tamás hozzátette: a támogatás akkor jár, ha a terület nagysága eléri vagy meghaladja az 1 hektárt. Ha azonban az több mezőgazdasági parcellából áll, akkor az egyes részek támogatható területének kell elérnie a 0,25 hektárt. Gyümölcsös esetében az összterületnek 0,31 hektárnál kell nagyobbnak lennie.
A már beadott kérelmet 2013. május 31-ig lehet késési szankció nélkül módosítani ezt követően már csak szankcióval. Június 9-e után új támogatási igényt beadni, vagy a már bejelentett tábla területét növelni nincs lehetőség. Mivel ez a nap idén munkaszüneti nap lesz, ezért az egységes kérelem még június 10-én is benyújtható.