Belföld

A trafikpályázatok ellen tüntet a szeretet pártja

trafik (trafik)
trafik (trafik)

Demonstrációt szervez jövő péntekre a Fidesz székháza elé a Jobbik, amit nem a gyűlölet, hanem a szeretet tart össze.

Az ellenzéki párt a “trafiktörvény visszásságai és az offshore-cégeknek juttatott állami támogatások” ellen tiltakozik – közölte alelnöke szerdán, a Jobbik központi majálisán. Volner János úgy fogalmazott: az adófizetők forintjai nem arra valók, hogy offshore-cégeknél kössenek ki, és a kormányzati hatalom sem arra való, hogy a kabinet törvényalkotással – például a trafiktörvénnyel – a saját érdekköreit, a saját hűbéreseit jutalmazza.

A párt Volner János és Szilágyi György vezette munkacsoportja két hete hozta nyilvánosságra 74 cég nevét, amelyek a Jobbik szerint bizonyítják, hogy a kormány “rengeteg offshore céget támogat elképesztő nagyságú összegekkel”. Szintén Volner János és Szilágyi György kedden hivatali visszaélés gyanúja miatt feljelentést tettek a trafikpályázatok miatt és  lemondásra szólították fel Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkárt, Gyulay Zsoltot, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezetőjét és Horváth Istvánt, Szekszárd fideszes polgármesterét.

Vona Gábor: a szeretet erejéről

A Jobbikot és a „nemzeti radikális oldalt” nem mások gyűlölete, hanem Magyarország, a magyar nemzet és az egymás iránt érzett szeretet tartja össze – mondta Vona Gábor szintén pártja majálisán. A párt elnöke a Fekete bárány, fehér holló című új könyvét bemutatva beszélt céljairól. Mint mondta: a Jobbikot egyszerűen meg lehet szüntetni: azokat a problémákat, amelyek életre hívták, „mint egy társadalmi immunreakció”, meg kell szüntetni és akkor a Jobbik meg fog szűnni.

A pártelnök ilyen problémának nevezte, hogy adjanak munkát és megélhetést a magyar embereknek, teremtsenek biztonságot és adják vissza a nemzet büszkeségét. „Ha ezeket megteszik, akkor a Jobbik el fog tűnni, de ha nem akkor el kell viselni azt is, hogy meg fog erősödni” – tette hozzá. Elmondta azt is: aki baloldaliként ma Magyarországon úgy érzi, hogy ő áll a jó oldalon, az „nem igazán nézett a dolgok mélyére”.

Szerinte biztosan lesz a baloldalon összefogás, mert megvan a centruma: a pénz. Ezzel szemben a „nemzeti radikális oldal” értékek mentén egyesül, ezért a választások kapcsán sem koalícióban gondolkodnak, hanem értékrendekben. Pártja politikájáról azt mondta: nem azt nézik, hogy hogyan lehet minél több embernek a kedvében járni, hanem az általuk választott értékrendhez kívánnak minél több támogatót találni.

Vona úgy vélte: a Jobbik és a Magyar Gárda történetét nem lehet szétválasztani egymástól. „A Jobbik és a gárda ugyanazon érzésnek, értékeknek a különféle megnyilvánulásai, amellyel a többi politikai párt és a hatalom nem tud mit kezdeni”. A párt elnöke a Békemenetről azt mondta: a magyar nemzet egy szabadságharcos nép, Orbán Viktor jól érzi ezt, ezzel ügyesen kampányol, „de az nem szabadságharc, hogy a Fidesz a saját hatalmáért konfrontálódik az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutalappal (IMF), nem pedig a magyar nemzet érdekeiért”.

Mint mondta: a cigányságnak két választása van: vagy épít, vagy rombol és „aki épít azt segítjük, aki rombol azt üldözzük”. Vona Gábor úgy véli, a „cigánykérdést” a Jobbik tette a politikai közbeszéd részévé, ha a Jobbik nem lenne a parlamentben, akkor nem beszélnének erről a problémáról. Kiemelte azt is: amíg az ügynöklisták és minden titkosított adat nem kerül nyilvánosságra a politikai pártok, az egyházak és minden közszereplő tekintetében, addig a magyar nemzet nem indulhat el a felemelkedés útján.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik