Belföld

Pert nyertek a volt malévesek

Malev(210x140)(7).jpg (Malév)
Malev(210x140)(7).jpg (Malév)

Az állam felelősségét is firtatnák a légitársaság egykori pilótái.

Jogerősen pert nyertek a pilóták a Malév állami felszámolójával szemben – olvasható a Magyar Közforgalmú Pilóták Egyesületének (Hunalpa) közleményében. A Malév tavalyi megszűnése óta még nettó kétmilliárd forint kifizetésére várnak a légitársaság volt dolgozói, számításaik szerint ennyi járna végkielégítésre, illetve a felmondási időre, de ezt a mai napig nem kapták meg – írják.

A Malév tavalyi csődje után a dolgozók még megkapták a februári fizetésüket, majd a végkielégítésük töredékét már csak az állami bérgarancia-alapból tudták kifizetni. A bérgarancia kimerítése után gyakorlatilag nem fizettek nekik semmit, és azt sem tudatták velük, hogy összesen még mennyi pénz jár nekik. A Hunalpa közölte azt is, hogy a felszámolás még mindig tart, a Malév volt dolgozói közül sokan még mindig nem találtak munkát, tartalékaikat teljesen felélték, sokan a hiteleiket sem tudják már fizetni.

A jogerőssé vált döntés alapján a felszámolónak meg kell állapítania a kifogást előterjesztő munkavállalók munkaviszonya megszűnésének időpontját, a végkielégítés időtartamát és összegét, meg kell határoznia a felmondási időre járó átlagkeresetet, továbbá el kell készítenie a szabadság elszámolását.

A pilóták és a többi munkavállaló megvizsgáltatná a felszámoló munkáját is. Azt tervezik, hogy napokon belül keresetet nyújtanak be annak érdekében, hogy a bíróság megállapítsa az állam mint többségi tulajdonos felelősségét a Malév csődje kapcsán. Az érdekvédő szervezet szerint ez egy későbbi kártérítési per alapjául szolgálhat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik