Belföld

Füstmentes lesz a Sziget?

fesztivál (fesztivál, )
fesztivál (fesztivál, )

Nincs kész megoldásuk a szervezőknek arra, miként lehet majd dohányárut vásárolni a nagyobb nyári fesztiválokon.

A május közepi szezonnyitó Pannónia Fesztivál még szerencsés helyzetben van: most ez még nem lesz gond, ám jövőre már problémáik adódhatnak, hiszen akkor már csak a helyi koncesszióval rendelkező bolt árulhat dohányárut. A Hegyalja Fesztiválon hasonló a helyzet, hiszen június 25–30. között tartják az eseményt.

Kellemetlenebb helyzetben van a VOLT Fesztivál, amely július 3-án kezdődik Sopronban. Az új szabályok akkor már három kerek napja érvényesek lesznek. Válogatni ott van lehetőség, hiszen Sopron nagyváros, rá adásul az ottani 32 koncessziót 31-en vitték el.

Nagyobb probléma lehet azonban Zamárdiban, a településen ugyanis a bejegyzett lakosok száma alapján mindössze két trafik nyílhat meg. Kérdés, hogy bírják-e a július 11-én kezdődő Balaton Sound több mint százezer látogatója közül kikerülő dohányosok rohamát.

További megoldásra váró kérdés lehet a Sziget dohányárusításának ügye. A helyi boltosok azonban aligha tudnak majd csak a fesztivál idejére kitelepülni: erre ugyanis nem biztosít lehetőséget a trafiktörvény. Mobil árusítóhelyet pedig csak oda küld az állam, ahol koncessziós nyertes hiányában nincs trafikos. Azaz fesztiválozóknak sokat kell majd gyalogolniuk, hogy dohányáruhoz jussanak, ami borítékolhatóan a belső illegális kereskedelmet erősíti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik