Belföld

Ez az elmúlt húsz év legsúlyosabb politikai botránya

Az elmúlt húsz év egyik legsúlyosabb politikai botrányának nevezte a Fidesz kommunikációs igazgatója a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti megbeszélések nyilvánosságra kerülésével kirobbant ügyet, amelyet "évekig próbáltak eltussolni". A találkozón elhangzottakat szakértők vizsgálják, hogy azok milyen bűncselekmények gyanúját vethetik fel.

Kocsis Máté keddi budapesti sajtótájékoztatóján közölte: kezdeményezte, hogy a Laborc Sándor egykori titkosszolgálati vezető tavalyi nemzetbiztonsági bizottsági meghallgatásakor készült, titkosított jegyzőkönyvet is tegyék nyilvánossá, mert nem mindegy, hogy Laborc “saját szakállára” találkozott 2008-ban Portik Tamással, az 1990-es évek olajszőkítési ügyleteiről ismert Energol Rt. egykori igazgatójával, vagy “végrehajtott egy feladatot”. A bizottsági jegyzőkönyvből ez kiderülhet – mondta a politikus, aki szintén tagja a testületnek.

Kocsis Máté tájékoztatóján ismertette az ügy előzményeit, azt, hogy “Portik Tamás egy piti bűnözőből lett nagyhal”. Felidézte az olajszőkítési botrányt, valamint azt is, hogy 1996-ban már nyomozás indult az Energollal kapcsolatban, “de érdekes módon Portikot futni hagyta az akkori baloldali kormány”, majd 2003-ban, amikor ismét baloldali kabinet volt Magyarországon, törölték őt a körözöttek listájáról. “A 2010-as választásokhoz közeledve aggodalom töltötte el Tamásnak a lelkét, és ijedtében megkereste Laborc Sándort. (…) Szerette volna, ha a korábbi, számára paradicsomi állapot nem szűnik meg, éppen ezért felesküdött a baloldal sikerére” – fogalmazott a kormánypárti képviselő, jelezve: nem szokványos, hogy egy magas beosztású titkosszolgálati vezető “feketeöves bűnözőkkel” találkozzon.

A megbeszélésekből levonható legfontosabb tény, hogy “az alvilág egyik vezére megpróbálta segíteni a baloldalt a 2010-es választási győzelemhez. Az is kiderül, hogy az akkori kormányzat nem mondott nemet erre az együttműködésre” – vélekedett a nemzetbiztonsági bizottság fideszes tagja, hozzátéve: Laborc Sándor azzal bízta meg Portik Tamást, hogy gyűjtsön vagy gyártson a Fidesz vezető politikusaira nézve terhelő információkat.

Kocsis Máté szavai szerint ma már biztos, az alvilág a baloldali kabinetek idején összejátszott a titkosszolgálatokkal, és “a baloldali kormányok, ha kellett, akár az ördöggel is cimboráltak”.

Szólt arról is, hogy jelenleg szakértői csoport vizsgálja, milyen bűncselekmények valósulhattak meg a Portik-Laborc-találkozókon elhangzottak alapján. Ha kell, ezt követően feljelentést tesznek – mondta. A képviselő kezdeményezi azt is a következő nemzetbiztonsági bizottsági ülésen, hogy vizsgálják meg, milyen kapcsolatban állt az Energol Rt. a titkosszolgálatokkal. Arra is választ keresne továbbá, hogy “az a kapcsolat, amely a szervezett alvilág és a baloldali kormányok alatt intézményesen létrejött”, milyen kérésre vagy utasításra alakult ki.

Azzal kapcsolatban, hogy Molnár Zsolt, a nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s elnöke a Laborc-Portik-beszélgetés teljes leiratának nyilvánosságra hozását kezdeményezi, a Fidesz kommunikációs igazgatója kérdésre azt mondta: Molnár Zsolt a mostani dokumentumok nyilvánosságra hozatalát sem támogatta a testület ülésén.

Az Együtt 2014–Párbeszéd Magyarországért választási szövetség képviseletében nyilatkozó Szabó Tímea szavaira reagálva Kocsis Máté arra hívta fel a figyelmet, hogy Laborc Sándor Bajnai Gordon miniszterelnöksége alatt is titkosszolgálati vezető volt.

A Fidesz politikusa tájékoztatóját azzal zárta, hogy a találkozókon elhangzottak nyilvánosságra kerülésével “a Portik-Laborc-ügy nem véget ért, hanem elkezdődött”.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal Pintér Sándor belügyminiszter utasítására hétfőn oldotta fel a Portik Tamás és Laborc Sándor közötti megbeszélésekről készült hangfelvételek anonimizált leiratainak titkosságát. A leiratok titkosságának feloldása után hétfőn a Magyar Nemzet Online részleteket közölt a dokumentumokból. Ezek szerint 2008-ban két alkalommal találkozott egymással két másik ember társaságában Portik Tamás és Laborc Sándor. A megbeszéléseken a baloldal 2010-es választási győzelme érdekében jobboldali politikusokat a nyilvánosság előtt támadhatóvá tevő információkról is szó volt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik