Belföld

Republic: elég a bulvármédia ferdítéseiből

Az elmúlt hetekben több ízben is közlemény jelent meg a Republic együttes Facebook oldalán, melyben a Cipő halála miatt kirobbant szenzációkat bírálják.

Vasárnap tették közzé az együttes Facebook oldalán a következő bejegyzést:

“Örökemlékű zenésztársunk, Cipő özvegyével és árván maradt kislányaival együtt reméltük, hogy a bulvármédia a végtisztességet követően egy idő után már nem találja majd a vele kapcsolatos különféle megnyilvánulásokat elég „szenzációsnak” arra, hogy azokat – adott esetben akár meghamisítva is – a saját maga iránti érdeklődés fenntartására nap, mint nap egy folytatásos szappanopera újabb és újabb fejezeteként a világ elé tárja.

Mivel együtt éreztünk édesanyjával és hozzátartozóival, sehol és semmikor sem akartunk vitába szállni velük az általuk megfogalmazott, vagy a szájukba adott – a zenekar létezését és jövőbeni munkálkodását illető – egyéni vélekedések kapcsán. Úgy gondoltuk, hogy az őket ért mélységes veszteség részben és időlegesen felmenti őket az alól, hogy felmérjék ezek súlyát.Mindenekelőtt azonban zenésztársunk és barátunk tiszta emlékét akartuk és akarjuk megőrizni azzal, hogy távol maradunk bárminemű sárdobálástól.”

Nem ez volt az első eset, hogy a banda reagált a sajtóban kirobbant találgatásokra. Április elején az alábbi közlemény jelent meg az oldalon:

„Köszönjük a médiának azt a kiemelt, de meg nem érdemelt figyelmet, amit az utóbbi időben a zenekart érintő minden megnyilvánulás kapcsán tanúsított. Ennyit az utóbbi húsz évben összesen nem foglalkoztak velünk!

Mi azonban zenésznek és nem média-sztárnak szeretnénk tartani magunkat. Csendes gyászunk mellett keményen dolgozunk és kitartó közönségünk segítségével megyünk tovább azon az úton, amin 23 éve elindultunk.

Mint eddig sem, ezután sem reagálunk semmilyen velünk kapcsolatban felröppentett „hírre”. Senkinek, semmiről sem nyilatkozunk.

A szakmai tevékenységünkhöz kapcsolódó érdeklődésre továbbra is a zenekar menedzsere válaszol” – írták a korábbi nyilatkozatban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik