Belföld

Mégsem nyitnak a nemzeti dohányboltok májusban

cigaretta (cigaretta, )
cigaretta (cigaretta, )

A mostani bejelentés szerint júliusban nyílhatnak az első trafikok. Az ígéret szerint pár napon belül kiírják az új pályázatot azokra a területekre, ahol az első körben nem volt jelentkező.

Kihirdették a dohányboltokra kiírt koncessziós pályázat eredményét, 5415 dohánybolt nyílhat július 1-jével – erről Gyulay Zsolt, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. vezérigazgatója beszélt az m1 Az Este című műsorában hétfőn. Az 5415 koncesszió kissé felülmúlja a várakozásokat, korábban ötezernél húzták meg a lélektani határt, hogy a rendszer működőképes-e – mondta Gyulay Zsolt a hétfőn este kihirdetett eredményről.

A nyertesekkel 30 napon belül megkötik a szerződést, ezután még van egy kis idő, hogy beszerezzék az engedélyeket, és valószínű, hogy július 1-jétől nagyon sok dohánybolt meg fog nyitni – mondta Gyulai Zsolt.

Korábbi hírek szerint az első trafikok már májusban megnyílhattak volna, de a mostani bejelentés alapján úgy tűnik, addigra nem lesz senkinek engedélye.

Új pályázat, ellenőrzések

Az első fordulóban 1417 koncesszió nem kelt el, kétezernél kevesebb lakosú településeken – közölte a vezérigazgató. Hozzátette: a második forduló néhány napon belül elindul, kiírják a pályázatot. Volt ígéret arra, hogy a második fordulóban kapnak kedvezményeket a kisebb falvak vállalkozói, de eddig erről semmilyen tájékoztatást nem adtak sem a szakminisztériumban, sem a pályázat lebonyolításával megbízott társaságnál – a Hír24 többszöri kérdésére sem.

Gyulai Zsolt emlékeztetett: a törvény alapvetése a fiatalkorúak védelme. Az új dohányboltokba 18 éven aluliak nem léphetnek be, illetve nem szolgálják ki őket. Hozzátette: a következő időszakban tájékoztatják majd a dohányboltosokat, illetve a lakosságot, hogy a fogyasztóvédelemmel és az adóhatósággal együtt a dohánykereskedelmi nonprofit zrt. milyen ellenőrzési módszert dolgoz ki. A társaság a koncessziós szerződésben foglaltak betartását fogja ellenőrizni.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik