Belföld

Országjárásra indulnak Bajnaiék

bajnai-gordon-haza-es-haladas(960x640)(1).jpg (bajnai gordon, haza és haladás, )
bajnai-gordon-haza-es-haladas(960x640)(1).jpg (bajnai gordon, haza és haladás, )

Május végéig tartó országjárásra indulnak az Együtt 2014 – Párbeszéd Magyarországért választási szövetség politikusai.

Bajnai Gordon, a pártszövetség vezetője sajtótájékoztatóján elmondta: a hétfőn kezdődő turnén húsz politikusuk nyolcvan városban mintegy kétszáz programon vesz részt, fórumokat, kitelepüléseket tartanak. A volt kormányfő 13 városba látogat el.

Az Együtt–PM szövetség vezetője azt mondta, az országjárás célja, hogy egyeztessék programjukat a választókkal, felhatalmazást kérjenek arra, hogy a nyáron tárgyalhassanak leendő szövetségeseikkel. Ismét hangsúlyozta, nem az MSZP-től akarnak elvenni szavazókat, céljuk, hogy minél több, ma még párt nélküli bizonytalant győzzenek meg.

Kérdésre válaszolva Bajnai Gordon megismételte: múlt pénteken közzétett írásával az volt a célja, hogy felgyorsítsa az ellenzéki együttműködést, és a Mesterházy Attila által javasolt év végi, jövő év elejei megállapodás helyett már őszre egyezségre jussanak a szocialistákkal.

Hozzátette: a következő hetekben el kell dőlnie annak is, az MSZP kiket képvisel azok közül a szervezetek közül, amelyekkel január óta szakpolitikai egyeztetéseket folytatott.

Kérdésre beszélt arról is, ma még nem az a kérdés, melyik párt vezesse az összefogást, hanem az, hogy miként lehet olyan szövetséget létrehozni, amely véget vet “az Orbán-Simicska-korszaknak”, ehhez pedig a mainál lényegesen több szavazóra van szükség a demokratikus ellenzéki oldalon.

Jávor Benedek, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke arról beszélt: az emberek többsége szerint rossz irányba mennek a dolgok az országban, de az így vélekedők sokféle elvárással rendelkeznek, ezért olyan szövetséget kell kötni, amely képes őket egy táborban egyesíteni.

Az Együtt 2014-nek nincs elfogadott drogpolitikája, közös álláspontja erről a kérdésről – mondta Bajnai Gordon arra reagálva, hogy Juhász Péter, az Együtt 2014 társelnöke a hétvégén részt vett a marihuána orvosi célú legalizálásáról szóló párbeszéd megindítását sürgető tüntetésen. A volt kormányfő azt mondta, Juhász Péter magánemberként, velük nem egyeztetve ment oda. Bajnai Gordon kérdésre hozzátette: pártjának nincs olyan állásfoglalása, amely támogatná a drogliberalizációt, és ő személy szerint nem támogatja azt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik