Belföld

Vona Gábor romokban, az EU után a turáni rokonoknak is nekimentünk

Vona szerint a Kárpát-medencében és a világon szétszabdalt, magyarokkal rokon népek szívét egyaránt megdobogtatja a tudat, hogy Attila unokái vagyunk, erre a Fidesz és az MSZP semmibe veszi őket. A Jobbik elnöke viszont nem hátrál meg, mint mondja: „Nincs más hátra, mint előre! Folytatni fogjuk a nyomásgyakorlást, amíg az átok meg nem törik."

Vona Gábor Jobbik-elnök szerint a Kárpát-medencében és a világon szétszabdalt, magyarokkal rokon népek szívét egyaránt megdobogtatja a tudat, hogy Attila unokái vagyunk.

A Jobbik elnöke annak kapcsán mondta ezt, hogy az Országgyűlés kulturális bizottságának fideszes, KDNP-s és MSZP-s tagjai leszavazták, hogy a parlament tárgysorozatba vegye a turáni rokon népek napjáról szóló határozati javaslatot.

Ennyi, a kormány leírta magát

Vona Gábort megviselte az eset, nem is akármennyire, sajtótájékoztatóján felháborodásának és elkeseredettségének adott hangot, a döntéssel szerinte a kormány maradék szavahihetőségét vesztette el, továbbá nemet mondtak a magyar társadalom jogos igényére, amely például a több százezer embert megmozgató Kurultájban fejeződik ki.

Aki nem tudná: a Kurultáj – más néven magyar törzsi gyűlés – jelen formájában egy hagyományőrző buli. Az első ilyet Bösztörpusztán rendezték meg.

Vona Gábor határozati javaslatában ezzel a rendezvénnyel is érvelt, láthatóan hatástalanul, aminek pedig az elnök szerint komoly következménye lesz, úgyhogy a kormány jobb, ha összeszedi magát.

„Mivel a közép-ázsiai népek élénk figyelemmel kísérték a határozati javaslat sorsát, a diplomáciai sértést nehéz lesz az illetékeseknek megmagyarázni” – figyelmeztetett Vona. A Jobbik elnöke úgy vélte, a Kárpát-medencében és a világon szétszabdalt, magyarokkal rokon népek szívét egyaránt megdobogtatja a tudat, hogy Attila unokái vagyunk, és egy ilyen kezdeményezés több százmillió ember pozitív visszajelzésére számíthat.

„A Fidesz és az MSZP közösen szavazta le a javaslatot. Egyszerre döbbentem meg, háborodtam fel és szégyellem magam helyettük is. Nincs más hátra, mint előre! Folytatni fogjuk a nyomásgyakorlást, amíg az átok meg nem törik” – ígérte a harcias pártelnök.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik