Belföld

Zagyva mégsem “döfné le” Osztolykán Ágnest

Zagyva György Gyula (Zagya György Gyula)
Zagyva György Gyula (Zagya György Gyula)

A jobbikos képviselő szerint nem ő illette szexista megjegyzéssel az LMP-s politikust, hanem a saját párttársai.

Osztolykán Ágnes Sötétség a Tisztelt Házban címmel tett közzé ma bejegyzést a blogján. Az írásban arról számolt be, hogy kedden este szexista megjegyzéseket kapott képviselőtársaitól, amikor azt kérdezte, haza tudná-e vinni valamelyikük. Így írt erről:

Érkeztek a válaszok, „hazaviszlek, de magamhoz”, én meg mosolyogtam, gondolván, egyszer úgyis abbahagyják. Tévedtem. Belelendültek. Sőt. Jobbikos képviselőtársam például így szólt: „attól, hogy cigány vagy, még ledöfnélek!”

Az említett jobbikos képviselő Zagyva György Gyula volt, aki az üggyel kapcsolatban szerda este közleményt juttatott el a távirati irodához. Osztolykán Ágnes blogbejegyzését teljes terjedelmében, változtatás nélkül közöltük. Így teszünk most Zagyva képviselő közleményével is:

„Nem osztogattak, hanem fosztogattak, s nem Mercedest, hanem Volgát. Ennek a régi viccnek az alapigazsága jellemző Osztolykán Ágnes cigány származású parlamenti képviselő hazug, a valóságot jelentősen elferdítő és eltitkoló vádaskodására. Hétfőn este a parlament folyosóján ex-LMP-s független képviselők gyülekeztek, akik egymás között a magyar és cigány emberek lehetséges szexuális viszonyának kérdéskörét boncolgatták viccelődve.

Szexista megjegyzéseket Vágó Gábor és Ivády Gábor független képviselők tettek Osztolykánnak, ők jegyezték meg egyéb hasonló kijelentések mellett, hogy “hazaviszlek, de magamhoz”. A diskurzust Schiffer András ex-frakcióvezető mosolygással végigasszisztálta. Én a közelükben ülve fültanúja voltam a belterjes beszélgetésüknek, amely végén egy mondatot jegyeztem meg kívülállóként, ám az nem úgy szólt, hogy “Attól, hogy cigány vagy, még ledöfnélek”, hanem így: “Attól, hogy cigány vagy, még ledöfnének.”

Egy betűnek is óriási jelentősége van, hiszen éppen arra utaltam, hogy egykori párttársai mit csinálnának vele saját viccelődéseik alapján.

Osztolykán Ágnes persze arról “elfeledkezett” említést tenni blogbejegyzésében, hogy a hazavitelével kapcsolatos szexista kijelentések a volt és jelenlegi LMP-s párttársaitól származnak. Feltűnési viszketegségével s hazug, pitiáner magatartásával sokadjára nem csak önmagának ártott a cigány képviselőnő, hanem újfent bebizonyította, hogy ilyen emberekkel mégsem lehet más a politika.”

“Mert majd én pont ezekre szoktam ráizgulni”

Zagyva György Gyula korábban az Indexnek is elismerte, hogy Osztolykán Ágnes története róla szól, és felháborodott, amiért megint őt emelgetik rossz fiúként, holott többen is beszóltak a képviselőnőnek. Ennek kapcsán beszélgettek arról, hogy “valaki akart vele kapcsolatba lépni, és hogy ezt lehet-e vagy nem.” Zagyva ekkor tette “a félhangos megjegyzést”, amit úgy értett, hogy “attól, hogy ő cigány, attól még szóba állhatnak vele fehér férfiak is.” Azt azonban határozottan kikérte magának, hogy ezt magáról jelentette volna ki. “Mert majd én pont ezekre szoktam ráizgulni” – mondta még a beszélgetés legelején, amikor meghallotta a kérdést.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik