Belföld

Mérsékelték a belvízvédelmi készültséget az Alsó-Tisza vidékén

belviz(960x640).jpg (belvíz, )
belviz(960x640).jpg (belvíz, )

A védekezési intézkedések és a kedvező időjárás hatására az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság öt belvízvédelmi szakaszán és öt szivattyútelepen mérsékelni lehetett a belvízvédelmi készültséget.

Az igazgatóság hat belvízvédelmi szakaszán első, két belvízvédelmi szakaszán másodfokú készültség van. Az igazgatóság harminc üzemelő szivattyútelepe közül 21 másod-, illetve három harmadfokú készültség mellett működik, a berendezések vasárnap 3,3 millió köbméter vizet emeltek át a befogadókba.

Az ATI-VIZIG működési területén az elöntött terület nagysága 30 850 hektár, mintegy negyedével kisebb, mint az előző hét elején. Négy önkormányzatnál folyik belvízi védekezés, Székkutason másod-, Kisteleken, Kunszentmártonban, Tiszaszigeten elsőfokú készültség mellett.

Az Alsó-Tiszán a múlt hét második felében fokozatosan lelassuló, Szegednél meg is álló áradás a következő napokban erősödhet. Az ATI-VIZIG működési területén 78 kilométeren első, 153,5 kilométeren másod, 21 kilométeren – a Hármas-Körös öcsöd-kunszentmártoni térségében – harmadfokú árvízvédelmi készültség van.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik