Áll még a tavacskának is beillő víz egy Domaszékhez közeli tanyán, bár a területek jelentős részéről már visszahúzódott a belvíz. Nekünk soha nem segített senki, sem 2010–ben, sem most – mondja a „tavacska” tulajdonosa. Jönnek a sárga csekkek a vízgazdálkodási társulattól, de én nem fizetem. Minek? Úszott itt minden 2010 – ben is, akkor saját pénzünkből ásattunk árkot.
Te fizeted, Jenő? – fordul szomszédjához az asszony. A közelben gazdálkodó férfi bólint, bár amikor elkísér a környéken, sorra mutatja a fával benőtt csatornákat. Nem akkor kellene esernyőt venni, amikor már esik az eső – mosolyog – nézzen körbe, az van, amit két évvel ezelőtt a katasztrofális belvíz idején kiástunk, kikotortunk. Most szerencsénk volt, nem jött akkora víz. Eddig. Semmi nem változott az elmúlt három évben, pedig nagyon határozott elképzelései voltak a szaktárcának. Pontosabban szólva: ott fent sok a változás, de itt minden megy a régi kerékvágásban.
Tavaly ősszel Illés Zoltán és Kovács Péter helyettes vízügyi államtitkár is visszautasították, az LMP-s Szabó Rebeka feltételezéseit, hogy „súlytalan sóhivatal” jön létre és csak propaganda funkciót fog betölteni az Öntözési Hivatal. Az államtitkár és helyettese tájékoztatókon arról beszéltek, hogy a Hivatal feladata lesz az öntözési költségek megszabása, a víztározók építése. A legfontosabbnak mindketten azt tartották, hogy végre egy kézbe kerül a vízkormányzás, sőt 2014-re a hivatal kiépíti regionális intézményeit is.
Illés tervez, Pintér végez
Mostanra viszont a helyzet az, hogy maga az Öntözési Ügynökség sem egy kézben lesz, hiszen két tárca, a belügyi és a vidékfejlesztési osztoznak rajta. Illés Zoltán szerint, ahol a pénz, ott a hatalom. Pintér Sándor kérésére került a vízügy a belügyi tárcához, hiszen a vízügy szívja fel a legtöbb közfoglalkoztatottat, s ha a közmunkásokért felel Pintér, akkor „logikus”, hogy a területet, ahol végzik a munkát, is felügyelnie kell. 2012. januárja óta a vízügyi védekezésre és megelőzésre szánt pénz 90%-a a BM-hez kerül az uniós projektek forrásaival együtt. Illés eredeti tervei szerint az Öntözési Hivatal vidéki lábai a vízügyi igazgatóságok lettek volna. Láb nélkül nem lehet lépegetni, Illés módosított álmain.
A gyakorlatban – Illés Zoltán szerint – az Öntözési Ügynökség majd eltervezi, hogy mely szakaszon milyen védekezést kell folytatni, ezeket az információkat továbbítják a belügyminiszternek, aki majd kiadja a megfelelő utasításokat a feladatok végrehajtására. Az ügynökségre szánt másfél milliárd forint megvan, a teljes, szakszerű vízkormányzás megvalósításához szükséges közel ötmilliárd forint hiányzik. A 2014 –es költségvetés sorait nem ismerjük, egy év még hosszú idő – vélekedik a zöld államtitkár.
Vízgazdálkodási társulatok 200 éves múltja zárulhat le
Illés Zoltán már 2010 -ben sem rejtette véka alá, hogy a társulatok többségét „mutyizós” bandának tartja. Felszámoljuk azokat, eszközeiket államosítjuk – nyilatkozta akkoriban. Az elmúlt években már született néhány olyan döntés, ami ezeket a társaságokat a megszűnés irányába terelgeti (2010. a gazdák hozzájárulásának eltörlése; 2012-től, amikor a BM átvette a vízügyet, szinte megszűnt részükre az állami támogatás; az idei évtől a működésüket azzal tették lehetetlenné, hogy minden tag szavazata szükséges fontos döntésekhez) Illés Zoltán most azt tervezi, hogy az ágazati alaptörvény módosításával megszűnteti a társulati formát, s ezzel be is fejeződhetne az ő történetük.
Nem eszik olyan forrón a kását
Ligetvári Ferenc, a Szövetség elnöke abban bízik, hogy más politikusok melléjük állnak. Példának Jakab Istvánt, a MAGOSZ elnökét hozta, aki a napokban egyeztetett a Szövetség képviselőivel. Jakab ugyan kritizálta a társulatok munkáját, mégis biztosította őket arról, hogy támogatja a társulatok 2014-20 közötti megerősödését és az újonnan választott agrárkamarai struktúrában is szerepet kaphat a szakma, de erről részleteket nem árult
Rendet kellene tenni
Az eltelt két évben azonban csupán annyi történt, hogy 2010 nyarán eltörölték a társulatoknak fizetendő kötelező tagi hozzájárulást. 2011-ben azonban, felismerve, hogy – ha átmenetileg is – de elengedhetetlen a csatornák működtetése, az állam átvállalta azt a négy és fél milliárd forintot, amit korábban a gazdák befizettek – foglalta össze Ligetvári Frenc professzor, a Vízgazdálkodási Társulatok Szövetségének elnöke.
Abban az évben viszont a pénzből már csak 3,4 milliárd forint jutott el a társulatokhoz, amelyek nehézségek árán ugyan, de állták a sarat – folytatta Ligetvári professzor. 2012-ben egy váratlan fordulattal a vízügy átkerült a Fejlesztési Minisztériumtól a Belügyminisztériumhoz, itt azonban a vízgazdálkodási társulatok költségvetési sorában egy fillér sem szerepelt. A társulatok országos szövetsége ezt jelezte a minisztérium felé, s arra is felhívta a figyelmet, hogy vannak folyamatban lévő uniós beruházások, és olyanok is, amelyeket befejeztek már ugyan, de ötéves kötelezettséget vállaltak azok fenntartására, azaz működtetni is kell azokat. Válaszképpen megkapták a beruházásokra szükséges összegeket, de a csatornák karbantartására már nem jutott pénz.
Összességében – végzett egy kis fejszámolást Ligetvári Ferenc – 2 milliárd forinttal kevesebből kellett gazdálkodniuk, mint a megelőző években. Ezt részben pótolták – folytatta a szövetség elnöke – azzal, hogy közfoglalkoztatottakat vontak be a védekezési munkákba. Igen ám, de ez is költségekkel jár (másfél százalék a szakképzési alapba, gépkocsi és telefon használata, orvosi vizsgálat), amelyeket az állam nem térített meg. Így a 7500 közfoglalkoztatottat alkalmazó 61 társulat kezdeményezte, hogy ezeknek a költségeknek a pótlására a társulatok szavazzanak az önkéntes hozzájárulásról. A 81 társulatból 60-ban született arról döntés, hogy a túlélés érdekében ismét beszedik a hozzájárulást. Nyár végén a küldöttek döntöttek ennek mértékéről, a gazdáknak a területük veszélyeztetettsége mértékében kellett fizetniük.
A Szeged és környéke Vízgazdálkodási Társulat is működhetett tovább. Arról már Csókásiné Dr. Király Anikó számolt be, hogy a küldöttgyűlés által jóváhagyott összeg csupán fele folyt be, de még így is folytatódtak a csatornahálózat karbantartási munkái. A szegedi társulat közel 130 ezer hektáron valamivel több mint 700 km csatornáért felel, amely 16000 föltulajdonos területén kell, hogy biztosítsa a belvíz akadálytalan lefolyását.
Szlavkovics Rita
