Belföld

Ennyit kapnak Orbán tanácsadói

forint (forint, érme, )
forint (forint, érme, )

Szőcs Géza majdnem egymilliót, Fellegi közel kettőt visz haza.

A Népszabadság megkereste a Miniszterelnökséget, hogy pontos adatokat kapjon a szervezetnél dolgozó miniszterelnöki megbízottakról is. A kormányzati információs központ által megküldött adatok szerint a kabinetben dolgozó kilenc miniszterelnöki megbízott közül hárman nem kapnak fizetést, egyiküknek pedig csak költségtérítés jár.

A lapnak megküldött adatsor szerint Kerényi Imre színházrendező havi bruttó 600 ezer forintot kap (ez az összeg tavaly június elseje óta jár neki, azt megelőzően „csak” 370 ezret kapott), emellett jogosult még egy Nokia E–52 típusú mobiltelefonra és személygépkocsi használatára is. A hivatalos titulus szerint Kerényi „a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozása és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékek megőrzése és fejlesztése ügyével összefüggő feladatokkal megbízott miniszterelnöki megbízott”.

Kevésbé kacifántos Kasó Attila megbízatásának megnevezése (ő miniszterelnökségi tanácsadó is), aki „a magyarországi bányák újranyitási lehetőségeinek feltérképezéséért felelős megbízott” tavaly április elseje óta, munkája idén június végéig szól. Kasó havi 500 ezer forint juttatást kap a munkájáért, telefon jár neki, autó viszont nem.

Tavaly június óta lát el főtanácsadói és kulturális miniszterelnöki megbízotti feladatokat Orbán Viktor mellett az egykori államtitkár, Szőcs Géza, aki (a telefon és a gépkocsi mellett) havi 990 ezer forintot kap a hivatalos tájékoztatás szerint.

Szintén idén június végén jár le a megbízotti státusa Fellegi Tamás volt fejlesztési miniszternek, aki jelenleg „az USA-ban létesítendő alapítványi státussal bíró gazdasági társaság jogi, pénzügyi és szervezeti előkészítéséhez kapcsolódó feladatok teljes körű ellátásával” van megbízva. Ez utóbbi a komoly állami milliárdokkal megtámogatott, az amerikai kapcsolatok építését szolgáló Friends of Hungary nevű szervezet. Az egykori fejlesztési, majd IMF-miniszter ezért a munkáért (idén január elsejétől hat hónapon át), megbízási szerződés alapján, havi 1,9 millió forintot kap, valamint repülőjegyeket és utasbiztosítást.

Három további megbízott is segíti Orbán Viktor munkáját, ők azonban nem részesülnek juttatásokban. Molnár Ágnes fejlesztéspolitikai megbízottként és tanácsadóként dolgozik, Garancsi István „a természetjáró és kerékpáros turizmus, úthálózat és közlekedés fejlesztéséért” felelős megbízott, a fideszes képviselő, Révész Máriusz pedig „a gyermekeket és családokat érintő kormányzati ügyekért felelős miniszterelnöki tanácsadó”.

További részletek a Népszabadságban.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik