Belföld

Nagygyűlés a nyersvasgyártás megmaradásáért

Nagygyűlést szervez jövő keddre a dunaújvárosi polgármesteri hivatal elé a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség és a Dunaferr Ifjúsági Szervezet, hogy felhívják a figyelmet a dunaújvárosi nyersvas- és acélgyártás megmaradásának szükségességére.

A Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség hivatalos honlapján található felhívás szerint céljuk a közvélemény tájékoztatása a Dunaferr Társaságcsoportnál kialakult válságos helyzetről, egyúttal a város és vonzáskörzetében élők figyelmének felhívása a lehetséges következményekre. Emellett a felelős kormányzati erőket és a politikai szereplőket szeretnék motiválni, hogy az európai gazdaságkezelésben a kohászat területén már eddig megvalósult gyakorlathoz igazodóan lépjenek fel a Dunaferrnél folyó nyersvas- és acélgyártásának megmaradása érdekében.

A két szakszervezet szerint a cégnél kialakult helyzet rendkívül aggasztó, mert a csak financiális szempontokat figyelembe vevő tulajdonosi magatartás, amely a folyékony fázis teljes megszüntetésére irányul, mintegy 3-4 ezer dunaferres munkavállaló munkáját teheti feleslegessé. Becslésük szerint a Dunaferrhez köthető vállalkozásoknál további több tízezer munkavállaló veszítheti el munkáját.

Az MTI érdeklődésére Mucsi Zoltán, a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség vezetője elmondta, hogy a munkavállalókat aggodalommal tölti el az 1-es kohó leállítása után kialakult bizonytalanság, mert a kohó felújítása hosszú hónapokat venne igénybe, és a kezdés dátumát senki sem ismeri. Evgeny Tankhilevich cégvezetővel rendszeresen egyeztetnek a kérdésben, de konkrét időpontról, döntésről ő sem tudott eddig tájékoztatást nyújtani.

Egyetlen kohóval gazdaságtalan a termelés, ezért lenne szükség két kohó működtetésére, ráadásul a még üzemelő 2-es kohó is rossz állapotban van. Amennyiben április 30-ig nem születik döntés, akkor az idén már biztosan nem fog újraindulni a termelés az 1-es kohóban. Ez pedig veszélybe sodorja több ezer dolgozó munkahelyét – fogalmazott a szakszervezeti vezető.

Mucsi Zoltán jelezte, hogy a nagygyűlés szervezése mellett további eszközöket is bevetnek. Hamarosan levélben tájékoztatják a budapesti orosz nagykövetet a társaságnál kialakult helyzetről, és ugyanezzel fordultak Dunaújváros és a környék polgármestereihez is.

Az ISD Dunaferr Zrt. január 22-én tájékoztatta az MTI-t arról, hogy az előzetes terveknek megfelelően leállította 1-es számú nagyolvasztóját a berendezés műszaki állapota miatt. A cég közleménye szerint a nagyolvasztó bontási munkálatait saját munkaerővel oldják meg, és azok előreláthatólag május végéig tartanak.

Ezzel párhuzamosan folynak a berendezés felújításának előkészületei. Amint valamennyi szükséges feltétel teljesül – befejeződik a tervezés, a kulcsfontosságú berendezések megrendelése és leszállítása, valamint az átépítéshez szükséges anyagok mobilizálása – megkezdik a berendezés felújítását – írták.

A nagyolvasztó felújítási munkálatainak többségét magyar partnercégek bevonásával kívánja elvégezni a vállalat, a főbb anyagokat és berendezéseket az ISD Dunaferr hagyományos beszállítói biztosítják Magyarországról, Ukrajnából és más országokból.

Az 1-es számú kohó leállítása mellett a 2-es számú kohó tovább működik. A felújítás idejére a cég nyersvasgyártási kapacitása mintegy felére csökken.

A Dunaferr Zrt.-nél az 1-es számú nagyolvasztónál 2006-ban hajtottak végre utoljára rekonstrukciót. Ez negyvennyolc napos átépítési időszakot követően, 2006 szeptemberében fejeződött be. Az akkori árakon tízmillió euróba kerülő felújítás azt jelentette, hogy a nyersvasellátás biztonsága, a vertikum kiszolgálása garantálhatóvá vált a következő hatéves időszakra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik