Belföld

DK: Kudarcot vallottunk

Monoron összefogtak a gyurcsányisták a szocialistákkal: 15 százalékot ért. Értékelt a DK alelnöke.

Kudarcként értékelte a vasárnapi monori önkormányzati választási eredményt Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció alelnöke. Mint ismeretes, ez volt az első alkalom, hogy az MSZP és a DK közös jelöltet indított.

Fotó: Neményi Márton

Közvetlenül a választás előtt helyszíni riportban számoltunk be, hogyan készül a megméretésre a tanácsadói szerepből a politikába igazolt Braun Róbert „patronálta” Mikla László.

Mikla 40 százalékot remélt, ehhez képest mindössze 15-öt szerzett, ami az utolsó helyhez lett elég: a fideszes jelölt , Balogh Imre 52 százalékot kapott, a jobbikos Bokros Tibor 29-et. Mindez igen szerény részvétel mellett zajlott: a jogosultaknak mindössze 19 százaléka voksolt.

Molnár Csaba hétfő délben arról beszélt parlamenti sajtótájékoztatóján: reméli, a kudarc ellenére folytatódik az ellenzéki együttműködés, „sőt ki is bővül”. Úgy véli, „nyárra létre kell jöjjön a széles körű” szövetség, különben „késő lesz”.

Molnár a kudarc okaként „a Fidesz megfélemlítő propagandáját” nevezte meg, ami „kommunikációs kényszerrel kívánta távol tartani a választókat”. Mi Monoron nyomát nem láttuk se kommunikációs, se másfajta kényszernek – kattintson a Nagytotálért!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik