Belföld

Beteg kisifiú családjáért nevettetnek Kiss Ádámék

A humor a fegyverük, így ők ezzel segítenek. Április 21-én egy jótékonysági matinén gyűjtenek a Dumaszínházasok egy nagyon beteg kisfiúnak és családjának.

A színpadon egymást váltják majd, hogy megnevettessék a közönséget, és így végül együtt váltsanak valóra egy álmot.

Az öt és fél éves Dávid 4-es fokú agyvérzéssel született, egyetlen reakciója a külvilágra, hogy néha elmosolyodik, ha anyukája megsimogatja az arcát. Két fiútestvére van, egy nyolc- és egy hároméves. A kisfiú állandó gondozása mellett az anyuka nem tud dolgozni, az apuka pedig folyamatosan éjszakai műszakot vállal, hogy el tudja tartani a családot. Egy hatalmas vágyuk van most: minél hamarabb egy olyan betegellenőrző monitort és váladékszívót vásárolni, amivel Dávid hétköznapjai egy kicsit könnyebbek lehetnek, ám erre a havi bevételükből már nem jut. Az édesanya, Nagyné Tarcsa Andrea viszont nemrég gondolt egyet, és írt egy levelet kedvenc humoristáinak, bízva abban, hogy segítenek.

„Évek óta nem jártam már sehol, az egyetlen szórakozásom a TV. A legjobban a Dumaszínházasok stand up-jait szeretem, közülük is Kiss Ádám a kedvencem, így hát neki írtam először. Talán magam sem hittem benne igazán, de nemsokára csörgött a telefonom, és kiderült, nemcsak Ádám, hanem a többi Dumaszínházas is segít nekünk. Azt sem tudtam hirtelen, hogy sírjak, vagy nevessek örömömben” – meséli Andrea, aki már nagyon izgatott, nemcsak azért, mert talán hamarosan teljesülhet a vágyuk, hanem azért is, mert egy VIP meghívót kapott a kabarészínházba. Április 21-e nagy nap lesz neki, hiszen évek óta ez lesz az első este, amikor szórakozhat egy kicsit.

Kiss Ádám amikor megkapta a levelet, először arra gondolt, hogy a társulaton belül gyűjtsenek pénzt, de aztán úgy döntöttek, hogy inkább a közönséget is bevonják:

„Azért is éreztem magaménak Nagy Dávid sztoriját, mert ugye van velem kapcsolatban egy visszatérő poénkodás. Egyszer valaki felismert az utcán, de nem emlékezett a nevemre, így úgy kiabált utánam, hogy Álljál meg, Nagy Dávid!. Így lettem én Nagy Dávid…” – meséli Ádám.

Szupkay Viktor maga is apuka, három kisfia van, így számára sem volt kérdés egy percig sem, hogy elvállalja a jótékony fellépést.

„Nem lehet annál szörnyűbb érzés, mint amikor a gyereked ennyire beteg, és te igyekszel mindent megtenni azért, hogy egy kicsit könnyebbé tedd a napjait. Otthon a fiúkat mi úgy neveljük, hogy a segítségnyújtás legyen számukra alapvető dolog. A két nagyobb osztályában is van olyan kisgyerek, aki más, mint a többiek, így ez nekik már természetes” – meséli Viktor.

Tóth Edu is úgy döntött, segít, mégpedig a saját fegyverével, a humorral.

„Előfordult már korábban is, hogy egy kisgyereknek segítségre volt szüksége, és a szülők megkerestek minket. Mi pedig segítettünk is úgy, hogy közben a közönség is jól járt. Ez ilyenkor hatalmas érzés – mondja Edu.

Bács Miklós, Benk Dénes, Csenki Attila, Felméri Péter, Janklovics Péter, Kőhalmi Zoltán és Lórán Barnabás szintén csatlakozik az április 21-i Dumaszínház matinéhoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik