Belföld

Erdő Péter nem hitte, hogy pápa lesz

erdo-peter(1)(960x640)(2).jpg (erdő péter, )
erdo-peter(1)(960x640)(2).jpg (erdő péter, )

A bíboros, esztergom-budapesti érsek a legfrissebb Heti Válasznak azt mondta, „már az is megtiszteltetés, hogy valakinek eszébe jutott ilyesmi”.

Erdő Péter szerint a pápaválasztásnál nem feltétlenül szempont a rátermettség. „Nem tudjuk, hogy Jézus milyen alapon jelölte ki Szent Pétert, de bizonyára nem a rátermettsége miatt. Inkább az volt a lényeges, hogy fölismerte benne a kegyelmi kiválasztottságot. A pápaválasztás a Szentlélek műve, mi pedig azzal a tudattal veszünk részt benne, hogy megkeressük az általa kiválasztott személyt. Bár ennek lehetnek emberi jelei is, a szempontok semmiképp sem hasonlítanak egy menedzser- vagy vezérigazgató-választás ismérveihez”.

A bíboros “nagyon reális lelkülettel” fogadta, hogy a pápaválasztás esélyesei között emlegették, de nem gondolta, hogy ennek komoly alapja lenne. Ugyanakkor – tette hozzá Erdő Péter – „már az is megtiszteltetés, hogy valakinek az eszébe jutott ilyesmi.”

Szerinte még korai találgatni, hogy elvárás lesz-e az egyházban Ferenc pápa „egyszerűségét” követni, az biztos, hogy „a szentatya magatartása vagy a liturgia végzésének módja példaértékű lehet…”, …de „ameddig ezek személyes stíluselemek, és nem előírások, addig nincs garancia arra, hogy a többség követni fogja őket”.

Az elesettek melletti kiállás dacára Erdő Péter nem számít sem arra, hogy a pápa felszólítaná a G8-akat a szegény országok adósságának elengedésére, vagy megtiltaná az egyházi intézményeknek, hogy bizonyos teljesítmény felett autót vásároljanak.

„Óriási különbség van a szegényekért végzett munka és a felszabadítás teológiájának szélsőséges változata között. Utóbbi szerint a szegényeknek a megváltást valamiféle társadalmi, akár erőszakkal végrehajtott forradalom hozza el, már itt a földön megteremtve a »paradicsomot«. Az ilyesmit a kereszténység sosem vallotta, miközben a szegények támogatását, sőt szeretetét mindig is hirdette. Nem véletlen, hogy Teréz anya sem volt fegyveres forradalmár” – tette hozzá Erdő Péter.

A bíboros szerint ma Latin-Amerika a katolicizmus egyik nagy súlypontja. “Az ottani hitélet sok jelensége pedig máris nagy hatással van még a kelet-közép-európai pasztorációra is. Budapesten sikerrel működnek például olyan ifjúsági, szegényeket támogató lelkiségi mozgalmak, amelyek Peruból, illetve Brazíliából indultak ki, de ők is nyitottak a mi tapasztalatainkra”. A bíboros szerint meg kell látni az idők jeleit, “és olyan helyzetekben kell megszólítani az embereket, ahol a leginkább fogékonyak Isten üzenetére. És ebben az új szentatya máris jó példát mutatott az egész világnak” – tette hozzá Erdő Péter a Heti Válasznak adott interjúban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik