Belföld

Erdő Péter a pápát dicsérte

erdő péter (erdő péter, )
erdő péter (erdő péter, )

Ferenc pápa első tanításai figyelemreméltóan egyszerűek, ugyanakkor alapvetőek, lényegre törőek - mondta az esztergom-budapesti érsek pénteken a budapesti Szent István-bazilikában az új pápáért tartott hálaadó szentmisén.

A zsúfolásig telt templomban Erdő Péter kiemelte: az újonnan megválasztott pápa a Sixtus-kápolnában a választó bíborosokkal tartott első szentmiséjében, múlt csütörtökön, előre megírt szöveg nélkül prédikált.

Emlékeztetett arra, hogy Ferenc pápa ezen a szentmisén arról beszélt, “a tanítványok közössége, vagyis az egyház úton van, tehát járni, haladni kell. Ezt kívánja a történelem és az élet, erre sürget az evangélium”. Arról is szólt, hogy az egyház “lelki ház, épület, amelyet nekünk kell építeni a Szentlélek segítségével, de nem kényünk-kedvünk szerint, nem a szabad fantáziánkra hagyatkozva, hanem az egyetlen sziklára, Jézus Krisztusra kell építeni”.

Erdő Péter megjegyezte: Ferenc pápa harmadik gondolata ezen a szentmisén “Krisztusnak, a Megváltónak, az Üdvözítőnek a nyílt megvallása” volt. Felhívta a figyelmet arra, hogy “a segítő szeretet tanúságtétele fontos dolog az egyházban. Ám nem vagyunk csupán jótékonysági szervezet. Nem teljesíthetjük a küldetésünket anélkül, hogy Krisztust hangsúlyosan, kifejezetten is meg ne valljuk.”

A bíboros utalt arra, hogy Ferenc pápa egy másik, “egyszerűségében is vonzó tanítása” múlt vasárnap hangzott el az Úrangyala imádság kapcsán, amikor azt mondta az embereknek: “Isten nem veszíti el a kedvét, hogy újra és újra megbocsásson nekünk. Mi vagyunk azok, akik gyakran elveszítjük a kedvünket, hogy bocsánatot kérjünk tőle.”

Erdő Péter hozzátette: ez a rövid tanítás rávilágít az emberi bűn és az isteni irgalom viszonyára. Valóban fenyegeti az embert az a kísértés, hogy megunja a bűnbánattartást, és egyszerűen elfelejtse a bűneit, vagy “esetleg kísértést érez az ember arra, hogy igazolja magát, megnyugtassa a lelkiismeretét, hogy amit eddig bűnnek tartott, az nem is olyan rossz. Pedig Isten kész megbocsátani újra és újra, mindig, ha őszintén bánjuk bűneinket.”

Erdő Péter megemlítette, hogy Ferenc pápa Assisi Szent Ferenc iránti tiszteletből választotta ezt a nevet. Rámutatott, Assisi Szent Ferenc a maga korában új, elevenítő, hitet és életet megújító lelkiség és mozgalom alapítója volt. Nem volt éppen nagy szervező, nem is volt sokat író tudós, sokkal inkább a Krisztus iránti teljes szeretetnek az átszellemült prófétája volt, aki a szeretetnek ezt a teljességét a szegénységben is ki akarta fejezni – fogalmazott.

Az eseményen megjelent Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, Hölvényi György, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Gondos Judit, a Nemzetgazdasági Minisztérium közigazgatási államtitkára, továbbá a diplomáciai testület több tagja.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik