Belföld

Készültség: gondot okoz a belvíz

Térségünkben közel 17 ezer, míg országosan 155 ezer hektárt borít belvíz.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat adatai szerint 110 éve nem esett annyi csapadék, mint most az év első hónapjaiban. A folyók áradása szerte az országban gondot okoz, nem különben a belvíz. „Jelenleg mintegy 2-3 térségben van belvízvédelmi készültség a működési területünkön, a Hanságban illetve a Rába és a Marcal mentén. Összesen 16800 hektárnyi terület van elöntés alatt. Tíz szivattyútelepünk működik, ebből nyolc a Hanság főcsatornájánál, egy a Rábán, Árpásnál, és egy a Marcal mentén, Gyirmóton. Továbbá a Rabkertben is négy mobilszivattyút telepítettünk ki” – értékelte a helyzetet Németh József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója. A vezető hangsúlyozta, hogy a Rába áradása kapcsán már némi apadás érzékelhető volt, de Győr egyébként sincs veszélyben.

Újabb jelentős emelkedéssel nem számolunk, városunkban az előrejelzések szerint 340-350 centiméter közeli vízállást várunk, ez pedig messze van az 500-as készültségi foktól” – tette hozzá az igazgató.

Bakondi György, országos katasztrófavédelmi főigazgató is megnyugtatóan nyilatkozott egy szerdai sajtótájékoztatón. Mint mondta, az eszközök mindenhol rendelkezésre állnak, és ha szükséges a szakemberek a nap 24 órájában dolgoznak majd a töltéseken.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik